Lassan délután két óra lesz. Egy szobában, egy fiatal nő készülődik, fekete estélyi ruhát vett fel, mely tökéletesen illet alakjához. A hozzá választott cipő és táska, ugyanebben a színben harmonizált. Haját, egy átlátszó hajgumival fogta össze, míg elől hosszú frufruja arca mellé simult. A leheletnyi smink, amit felfestett magára, szépen kiemelte arcvonásait és szemeit. Sose rakott fel sokat, hiszen nem akart olyan lenni, mint a plázába járó elkényeztetett apuci kicsi lányai.
A nyakában ott lógott az ezüstlánc, a cédulával együtt. Nem sokszor vette le, csak akkor, ha muszáj volt. Füleibe egy könnyű és egyszerű, de elegáns fülbevalót rakott, bal csuklójára, pedig ezüst karkötőt. Végül a magas sarkút is felvette. Miután elrakta táskájába telefonját és iratait, kilépet a szobából.
– Na, hogy nézek ki? – kérdezte meg a kanapén ülő férfitől, aki lassan felnézet rá és elmosolyodott.
– Mondtam már, hogy jól – mondta, miközben felállt és Lara felé ment. Mikor elé ért, jobb kezével feje mellett hátra nyúlt, és a hajgumit egy jól irányzott csípéssel ketté szakította. A barna tincsek lágyan omlottak le vállaira, amik épphogy súrolták bőrét. – Így még jobban.
– Persze – persze, de most már le kell mennem, mert mindjárt két óra – jelentette ki, miközben a kerekasztalon lévő napszemüvegéért nyúlt. A fekete lencséket nem ölelte körül keret, az üveg fentről lefelé világosodott, míg az alján már teljesen fehér volt.
A lift hamar levitte őket az aulába, ahol ott volt a szerelmes pár is. Lassan lépdeltek oda hozzájuk. Mikor észrevették az érkező párost, mindketten elcsodálkoztak, Larán a fekete ruha csodálatosan állt.
– Te aztán kitettél magadért! – szólalt meg Daniel.
– Muszáj volt, ha nem fenyegettek volna meg, akkor biztos nem így megyek – adta a magyarázatot Lara, de amit ezután hallott a férfitől, kicsit felhúzta.
– Még így is látszódnak a szeplőid – jelentette ki, miközben az arcát nézte.
– Ne kezd megint! – mondta egy kicsit mérgesen. – Ha még valamit mondani mersz, én megöllek. Bár aztán engem meg Nicole öl meg, úgyhogy ki kell gondolnom valami jobbat.
Mind a négyen elkezdtek hangosan nevetni. Lara arcán sok szeplő volt, bár azok nem voltak annyira barnák, hogy messziről is lehessen látni. Őt nem nagyon zavarta, hiszen így született és nem az a típus volt, aki azért telepúderezze arcát, hogy eltakarja a szeplőit. Örömmel vette tudomásul, hogy ezzel is kitűnhet az átlagból. Sőt! Sokan mondták már neki, hogy jól állnak a szeplői.
Nem sokáig cseveghettek, mert ekkor egy hangos dudaszót hallhattak. Mindannyian felálltak és a kijárat felé vették útjukat. Ekkor Lara érezte, hogy figyelik a háta mögül, ezért ennek irányába fordította fejét. Néhány játékos állt a liftnél és őt nézték. Egy mosolyt küldött nekik, majd visszafordulva kilépet az ajtón.
– És még te csodálkoztál, hogy elhoztam a Cadillacet! – mondta Tomnak, amikor meglátta az autót, amely amerikai rendszámmal rendelkezett. Egy éjfekete Aston Martin állt a parkolóban, melyből minden bizonnyal tulajdonosa szállt ki.
– Úgy látszik, hogy emberedre találtál. Rajtad kívül még senkivel sem találkoztam, aki áthozatta volna a kocsiját Amerikából. De csak eddig – felelte csodálkozva Tom. Az autócsodából kiszálló férfi, lassan feléjük indult.
– Örvendek. Ryan Hayden vagyok – nyújtott kezet Larának, aki elfogadta azt.
– Lara Hamilton, de szerintem ezt már tudja – mutatkozott be a fiatal nő is. – Maga biztos Richard fia – mondta észrevételét, mert a férfi túlzottan hasonlított a csapat tulajdonosára.
– Igen, de indulnunk kellene, hogy időben a gépnél legyünk – nézett az órájára, majd visszaindult az autója felé. Lara még a barátai felé fordult és elköszönt tőlük.
– Ha egy karcolás is lesz a kocsin, kezdhetsz végrendeletet írni – mondta még a szőke hajúnak, majd ő is a kocsi felé vette útját. – Valahonnan ismerős a hangja, de vajon honnan?
– Indulhatunk? – kérdezte a férfi, mikor már a nő is bent ült mellette. A válasz csak egy fejbólintás volt. Egy fekete, vékony, szürke csíkos öltönyt viselt, mely alatt egy fehér ing volt, melynek felső három gombját nem gombolta be, így belátást engedve a kéretlen pillantásoknak.
Lassan elindultak a parkolóból és útjukba vették a repteret. A gyors autónak köszönhetően, hamar odaértek, ahol egyből a géphez gurultak és a kocsival beparkoltak a gép hátuljába. Onnan, pedig az utastérbe lépkedtek át, ahol eltöltik a következő hét órát.
***
New York utcái tömve voltak emberekkel, és az utakon lévő gépjárművekkel. Egy hatalmas épület előtt azonban nem egyszerű foglalkozású emberek voltak, hanem újságírók és fotósok. Rengetegen voltak, és várták a sztársportolókat és partnereiket. Mindegyiküknek az volt a feladata, hogy egy-egy sportolóval interjút készítsenek.
A szponzorok logóival ellátott hatalmas falak előtt, már álltak játékosok, akik különböző pózokban álltak be egy-egy fotósnak, de sokan csak egy személyre voltak kíváncsiak, aki még nem volt itt. Sokuknak ő volt a kedvence, mert ilyen alkalmakkor sok interjúra állt meg és hát ki ne szeretné, a New York Liberty legjobb dobóját, aki ebben az évben is sokat tett ahhoz, hogy megnyerjék a női bajnokságot, a WNBA-t. Tudták jól, hogy késni fog, hiszen értesültek arról, hogy elutazott megnézni az Eb-t és külön érte küldöttek, hogy itt lehessen.
Ekkor a lerakott vörös szőnyegnél egy sportautó állt meg. Egy ott álló személyzeti ember kinyitotta az ajtót, melyből a várt személy szállt ki. A sok újságíró és fényképész mellett volt néhány szurkoló is, akik azt akarták, hogy adjon nekik autogramot, amit meg is tette. Sőt, még néhányukkal közös képet is készített.
Ezek után magában sétált a szponzoros falak elé, ahol megállt és a megszokott menetsort végezte el. Sok firkásznak feltűnt, hogy nincs ott vele Bryan, akivel mindig megjelent egy-egy eseményen, mint kísérő.
– Miss Hamilton, válaszolna pár kérdésre? – kérdezte egy fiatal nő, a kordon mögül. Lara odalépet hozzá.
– Hívj nyugodtan Larának – mondta mosolyogva. Bár tudta előre, hogy mi lesz a beszélgetés fő témája, mégis ezt tette.
– Először is csodálatosan néz ki – jelentette ki a fekete hajú, szemüveges lány.
– Köszönöm – még mindig mosolygott, ilyenkor nem tudta megállni, hogy ne tegye.
– Nos, milyen érzés, hogy öt éve tagja a csapatnak, és ez a negyedik szezon, amit megnyertek? – tette fel első kérdését. Általában mindig ezzel szokták kezdeni a kérdések sorozatát.
– Természetesen boldog vagyok, hiszen egymás után négyszer megnyerni a bajnokságot, nem könnyű dolog. Ráadásul elég fárasztó is – válaszolta őszintén. Tudta előre, hogy ezután Bryanről fogják kérdezni.
– És a vőlegénye miért nem kísérte el? – kérdezte meg a következő kérdést. Tudta jól, hogy erre sok mindenki kíváncsi lesz, ezért is lett ez a következő mondata.
– Amint látja egyedül érkeztem és már nem vagyok eljegyezve – jelentette ki egyszerűen, miközben felemelte bal kezét, amin sehol sem volt gyűrű. Visszaengedve kezét, folytatta mondandóját, hiszen már ismerte a riportereket. – És még mielőtt megkérdezné, nem, nem csaltam meg Tom Hicksszel.
– Akkor miért szakítottak? – fűzte tovább a gondolatsort a lány.
– Hamarosan ön is látni fogja az okát, így erre most nem válaszolnék külön – felelte hidegen, ami nem volt tőle megszokott. A fekete hajú mellett álló férfi, tudta, hogy elérkezett az a pont, ahol már nem nagyon fog válaszolni Lara. Ennek ellenére tisztában volt azzal, hogy a játékos tudja, hogy mit csinál, ahogy azzal is, hogy észrevette ő is, egy kezdővel áll szemben. – Van még valami, amit kérdezni akar?
– Igen, még két kérdésem lenne. Az Eb-re egyedül ment el? – tette fel utolsó előtti mondatát.
– Ma érkezett az egyik régi barátom, de ha tudni akarja, hogy ki az, az interneten már biztos megtalálja a válaszát. El szeretném mondani, hogy nincs köztünk semmi, és nem szeretném, ha mindenféle cikk megjelenne arról, hogy összejöttünk és emiatt váltak el az útjaink Bryannel.
– Rendben. Az utolsó pedig az lenne, hogy mi történt a kezével? – kérdezte, miközben a jobb kezére mutatott, mely be volt kötve.
– Véletlenül eltörtem egy poharat, a szilánkok pedig megvágták a tenyerem – mondta el az igazságot, bár egy kicsit ferdített azon.
– Köszönöm, hogy válaszolt a kérdésekre. Sok sikert a következő idényre – mondta el jó kívánságait a nő. – Viszlát.
– Viszlát – köszönt el Lara. Több kérdésre már nem akart válaszolni, így bement a hotelbe, ahol az egész estélyt rendezték.
Nem sokkal utána megérkezett a volt vőlegénye és az újdonsült barátnője is. Mikor meglátták őket együtt, elcsodálkoztak, hiszen sokan még abban a hitben voltak, hogy ő, Lara vőlegény.
Lara, nem foglalkozott velük, megkereste Richardot, hogy megtudja miért kellett idejönnie. Az idős férfit egy nő társaságában találta meg, akit ő is ismert. A nő nem volt más, mint Anne Donovan, aki az olimpiára kimenő válogatott edzője volt. Már dolgozott együtt vele, hiszen két mérkőzésen ő is játszott, mivel az egyik válogatott játékos megsérült, ezért őt kérték fel, hogy játsszon helyette.
– Szia, Richard! – köszönt a tulajdonosnak Lara. A negyvenes éveiben járó férfi felé fordult, majd megölelte a lányt.
– Szia, Lara. Remélem a fiam vigyázott, miközben vezetett – mondta, miután elengedte, akit szinte már a lányának tekintette. Mikor öt éve felfedezte egy meccsen, már tudta, hogy nagy tehetség. Azonnal leigazolta, és mikor megtudta, hogy Liverpoolból jött, segített neki a beilleszkedésben is, majd lassan megszerette és úgy tekintett rá, akárcsak saját fiára. Bár sose mutatta be őket egymásnak.
– Nem, még túl lassan is vezetett – felelte vidáman. Szerette a sebességet, talán ezért is kapott olyan sok sportautót, különböző alkalmakkor. – És mégis, miért kellett visszajönnöm?
– Gondolom, felismered a hölgyet?! – mondta, miközben a mellette álló nőre nézett.
– Szia, Anne! – köszönt neki is külön. A nő rá figyelt, majd a férfira, utána visszanézet Larára, és belekezdet a válaszba.
– Nos azért vagy itt, mert van egy ajánlatom számodra – jelentette ki, a vörös ruhában lévő nő. – De szerintem jobb, ha leülünk.
– Öt perc múlva nem érne rá? Csak szeretnék köszönni a barátaimnak – mondta a két személynek. Meg se várva a választ, elindult a tömeg felé.
– Ebből lesz fél óra is – jelentette ki Richard. Jól ismerte Larát, ráadásul ő volt a csapaton belül a kedvenc játékosa, de ezt nem mutatta ki. – Minden itt lévő játékost ismeri, és biztos beszél majd velük. Ráadásul nem egy srác lesz, aki felkéri táncolni, ő pedig nem fog nemet mondani.
– Még van idő, hogy elmondjam neki – felelte Anne, majd mindketten leültek egy asztalhoz, és ott folytatták a beszélgetést.
Lara, sok baráttal rendelkezett a csapatnál, most azonban már eggyel kevesebbel, hiszen ezek után nem sokat fog Megannal beszélni. Igaz, nem is tudtak volna, hiszen eléggé elfoglalt volt. Nagy munkának számított Bryan szájának feltérképezése.
Egy asztalhoz ment, ahol csapattársai ültek, és vidáman beszélgettek. Az asztalnál nem egy híres New York-i kosaras foglalt helyet. Ashley Battle, Jessica Davenport, Tiffany Jackson, Janel McCarville, Leilani Mitchell, Erin Thorn, Lisa Willis és a párjaik foglalt helyet. Még néhány társa ott ült, feszélyezve Meganék körül. Mikor odaért az asztalhoz, köszönt a lányoknak.
– Sziasztok, csajok! – mindig így köszönt nekik, amit már megszokták. Hiába volt tőlük fiatalabb, úgy viselkedtek vele, mintha egy idősek lennének.
– Hé, Kid nem is tudtuk, hogy itthon vagy – szólalt meg Ashley. A fekete bőrű nő fogadta be először, nem viselkedett vele felsőbbrendűen, amikor viszont már bizonyította, hogy van itt mit keresnie, mindenki elismerte a tehetségét. A Kid, Lara egyik beceneve volt Amerikában, amit egy kosarastól kapott még évekkel ezelőtt.
– Jól vagy? – kérdezte meg Erin. Hátvédként játszott a csapatban, elég jól végezve munkáját. Lara, tudta, hogy a kérdésével az újdonsült párra gondolt, de azért visszakérdezett.
– Ha rájuk gondolsz, akkor igen. Nem én csaltam meg, hanem ő engem, pedig mindig ő gyanúsítgatott azzal, hogy lefeküdtem Tommal – válaszolta egyszerűen. Az ott ülők látták rajta, hogy egy kicsit zavarja, de azért nem fogja elhagyni magát. – Most megyek, de majd beszélünk még. Addig is jó mulatást.
– Szia! – köszönt el tőle az egész társaság, majd tovább folytatták a beszélgetést.
Egy másik asztalhoz ment, ami még nagyobb volt, mint az előző. Itt a New York Knicks játékosai és barátnőik ültek. Mikor odaért, senki nem vette észre.
– Ez szép fogadtatás, mondhatom! Még csak három napja mentem el, és egyikőtök sem vesz már észre – jelentette ki hangosan, hogy mindenki meghallja a felháborodását.
– Nézzétek már, milyen nagy szája van a Kölyöknek! – fordult felé David Lee, a csapat egyik dobója. – Tudod, három nap az nagyon sok.
– Meg ne merjétek kérdezni, hogy jól vagyok. Nincsen semmi bajom – mondta előre, mikor látta, hogy az egyik fekete bőrű srác, Nate meg akar szólalni. – Majd később felteszitek a kérdéseiteket, most megyek, jó szórakozást.
Lara visszaindult Anne-hez, de útközben megállították. Nem mondott neki semmit a férfi, csak a táncparkettre vitte és elkezdtek táncolni, miközben ő jobban megnézte a férfit. Sötétbarna, már-már fekete haja volt és világoszöld szeme, melyek a félhomályban szinte világítottak. A lányt szorosan magához vonta, majd a füléhez hajolt, és belesúgott.
– Jól vagy? – kérdezte meg halkan.
– Miért kérdezi ezt mindenki? Nincs semmi bajom – jeleltette ki kicsit felháborodottan. Már unta ezt az egy kérdést, amit már ezerszer megkapott aznap este. – Ez a hang túlismerős… de vajon honnan?
– Azért, mert látják a volt vőlegényed a szeretőjével – válaszolt, amivel kimondott egy olyan szót, amit csak egy valaki tudhat.
– Várjunk csak! Honnan tudja, hogy a szeretője volt, hiszen neki nem is mondtam… akkor csak ő lehet… – gondolkodott az iménti szón, majd halkan megszólalt, amire a férfi szemei jobban kinyíltak. – Te küldted, igaz? A képeket Bryanről, te küldted. Ne tagad, mert felismertem a hangod, és el is árultad magad.
– Úgy látszik, lelepleztem saját magam, de remélem, nem haragszol azért, mert elküldtem azokat – mondta, miközben fél mosolyra húzta ajkait.
– Ugyan, legalább nem kell hallgatnom a féltékenységi kirohanásait Tomra – felelte nevetve ás valójában tényleg így is gondolta. – Habár, az újságok biztos azt fogják írni, hogy én csaltam meg Tommal, de én tudom, hogy mi az igazság és ez a lényeg.
Lassan vége lett a számnak, így a táncolók elhagyták a parkettet. Laráék, ahhoz az asztalhoz sétáltak, ahol Ryan apja és a válogatott edzője ült, viszont mikor leültek, Richard felállt és az emelvény felé ment, majd a mikrofon előtt megállt.
– Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttetek a szezonzáró ünnepségre és Larának külön, hogy visszajött és kihagyta a mai meccset – kezdett bele beszédébe, miközben a lányra nézett. Ezen kijelentésén, sokan felnevettek, hiszen ismerték Lara különös hóbortját, mely a labdarúgás felé irányult. – Nos, ahogy az elmúlt években már-már szokássá vált, ismét a női csapatunk egyik játékosa kapta meg az év játékosa címet, de ezt egy kicsit később. Most pedig érezzétek jól magatokat!
– Lara akkor beszélhetnénk? – kérdezte meg a mellette ülő nő.
– Igen – felelte határozottan, míg Anne felé fordult, hogy hallhassa a szavait.
– Nos, amint mondtam, lenne egy ajánlatom a számodra. Az, pedig nem más… – kezdett bele a gondolataiba, amit az előbb abbahagyott.
***
Néhány órával ezelőtt, miután Lara elment a férfival, Tom visszament a szobába. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen addig, míg el kell indulnia a mai meccsre. A nappaliban tv-t akart nézni, de nem talált semmi nézhető műsort.
Felállt a kanapéról, majd a háta mögé nézett. A komódon meglátta a whiskys üveget, amiből még nem sok hiányzott. Tudta, hogy valami olyan történhetett, amitől a lány zaklatott lett, mert akkor szokott erőset inni.
Lassan odalépett a bútorhoz, majd a poharat kereste. Tudta, hogy kint itta meg a kiöntött italt, így az erkélyre ment. A járólapokon megtalálta a szilánkokat, és néhány darabon rászáradt vért is. Már biztos volt benne, hogy Lara kezében összetört a pohár, és ennek köze van a gyűrű eltűnéséhez is.
Visszaindulva, a lány hálójába ment, ahol egyből kiszúrta az ágyon lévő borítékot. Odament a franciaágyhoz, majd a levélért nyúlt. Abból kivette a fotókat, és alaposan megvizsgálta őket. A képek láttán nem hibáztatta Larát, hogy szakított a férfivel, és dühét is megértette, amivel összetörte a poharat. Gondolataiba merülve kiment a szobából, és megpillantotta a széttört telefondarabokat is. Ezen már csak elmosolyodott, hiszen elég lett volna kikapcsolni a készüléket, de a lány mindig a könnyebb utat választotta, ha ideges volt.
A slusszkulcsért nyúlva a belépőjegyeket is elvette. Magához véve napszemüvegét, elindult az ajtó felé.
***
Lara, olyan ajánlatot kapott, melyet nem minden játékosnak ajánlanak fel a pályafutás során, neki viszont fogalma sem volt, hogy mit is válaszoljon rá. Fogadja el, és újra kezdje el a kemény edzéseket, vagy utasítja vissza és pihenjen.
Az utóbbival olyat tenne, amit hátralévő életében valószínűleg ezerszer meg is bánna. Nem is az edzéssel volt a baja, hanem az Eb-vel. Imádta a focit még mindig, és szeretné megnézni a döntőt, és az előtte lévő mérkőzéseket is. Emiatt volt olyan tanácstalan
– Az edzések mikor kezdődnének? – kérdezte meg azt, ami a legjobban foglalkoztatta. Tudta jól, hogy ez a pár napos pihenő is sokat kivett belőle, így sok munkája lesz.
– Már elkezdődtek, de tudom, te külön kérted, hogy engedjenek el az Eb-re, így ebben a hónapban még nem kell visszajönnöd – mondta mosolyogva Anne. Látva a megkönnyebbült arcot, igazat adott a hallottaknak, mi szerint rajongásig oda van a labdarúgásért. – De ahogy látom, a kezed sincs rendben.
– Ha erre gondolsz, ez semmiség. Egy-két hét és már nem is fog látszódni – adta válaszát a kezén lévő fehér anyag okára. Már egyáltalán nem érezte, mintha ott se lenne kezén. – Mikorra kell választ adnom?
– Holnap estig. Ha nem vállalod el, akkor egy másik játékost kell keresnem – felelte. Remélte, hogy elfogadja, az ajánlatot, hiszen elég jó játékos, és ráadásul ő csak azért kosarazik, mert szereti. Nem azért, hogy megkeresse a fizetését, csak élvezi a játékot.
– Értem. Holnap este felhívlak – mondta Lara, miközben felállt, majd szemével Richardot kereste, akit meg is talált, újra a mikrofon mögött. Magában erősen arra szuggerált, hogy ne az következzen, ami az elmúlt években megannyiszor megtörtént.
– Hölgyeim és uraim, az estélynek lassan itt a vége, ezért szeretném átadni az év játékosának a díjat, valamint a címmel járó ajándékot. Az év játékosa nem más, mint… – kezdet mondatába, miközben kibontotta a borítékot. Lassan elolvasta a nevet, majd látva azt el is mosolyodott. – Lara Hamilton, becenevén The Kid. Gyere fel, és vedd át a jutalmad Lara.
– Köszönöm, de a csajok nélkül ez nem sikerült volna. Már kezd egy kicsit fura lenni, hogy harmadik éve én kapom – mondta, miközben a fejét csóválta. Visszaemlékezve az elmúlt évekre, azonnal az ajándék jutott eszébe. – Ha nem jövök vissza, akkor kinek adtátok volna oda? Remélem, most nem egy kocsit vettetek, mert már nem nagyon fér a garázsba, pedig az jó nagy.
Kijelentésére mindenki elnevette magát. Ez pedig már megszokott volt, hiszen mindig szórakoztatta a többieket. Ezért is tudott a srácokkal sokat ökörködni, amibe később a csajok is beszálltak, így lett jó köztük a baráti kapcsolat.
– Hát akkor el kell, hogy szomorítsalak – jelentette ki a férfi. Kezéből egy kulcsot lógatott lefelé, amit átadott Larának. – Remélem, azért tetszik majd.
– Ne már! De legalább valami sportkocsi, ami egy erős motorral van összerakva? – kérdezett rá. Ha már megint egy újabb járműt kap, akkor legalább legyen gyors.
– Ezt neked kell eldönteni – mondta a férfi majd lement a színpadról, és elköszönt a játékosoktól. – Mindenkinek kellemes nyarat kívánok. A szezon kezdetén találkozunk ismét.
Mindenki elindult kifelé, így Lara is néhány Knicks játékos mellé szegődött. A szponzor fal előtt ismét megálltak pár fotóig, majd együtt folytattatva útjukat, mentek a parkolóba. Megnyomva a kapott kulcs riasztóját, egy tűzpiros Ferrari 430 Scuderia lámpái villantak fel, rajta két szürke verseny csíkkal, vékony rézfelnikkel.
– Ha neked nem kell Kölyök, nálam van hely – mondta mosolyogva Nate. Ennek ellenére már mindenki tudta, hogy megtartja az autót, hiszen egy elég gyors modellről van szó, amivel tud száguldozni.
– Azt hiszem, akad még hely neki, de megyek is és kipróbálom – felelte, majd a kocsi felé vette útját. Kinyitva az ajtókat, meglepődve tapasztalta, hogy az ajtók felfelé nyílnak. Miután beült és bezárta azt, a srácok elé hajtott. – Majd legközelebb!
Felhúzva az ablakot, száguldozva ment el a helyszínről. Csupasz talpa gyengéden nyomta a pedált, amiről még beszállás után vette le a cipőt. Szélsebesen járta New York utcáit egy órán keresztül, tesztelve, hogy mire képes a Ferrari, majd haza indult, a gazdag negyedben lévő villájához.
***
Lassan felkel a Nap, ezzel egy újabb napot elkezdve. A narancssárgás égen egy repülőgép repült, majd ereszkedni kezd a már látszódó leszálló pályára. Nem sok utasa van, ami a korai időnek köszönhető és annak, hogy már sokan megérkeztek a mérkőzésekre.
Pár perc múlva az utasai kifelé igyekeztek a váróterem felé sietve. Egy barna hajú nő, már nem először ült ezen a gépen, ami idehozta. Kifelé szállva, a hosszú lépcső tetején megállt, és elnézet a tájra. Napszemüvegének sötét lencséjén a napsugarak meg – megcsillantak, majd ő is követte a többi embert.
Kilépve a hatalmas épületből, a várakozó taxik egyikébe ült be, majd elmagyarázta, hogy hova is szeretne eljutni. Fekete sporttáskájából álló csomagját, maga mellé raktak. Tisztában volt vele, hogy hosszú lesz az út, így szürkés szemeit az elsuhanó tájra függesztette.
Másfél órás autóút után szállt ki a szálloda előtt. Kifizetve a sofőrt, egyenesen a recepcióra ment. A korai időnek megfelelően, még senki sem volt az előtérben. A pult mögött ismét a szőke hajú nő állt, farmert és blúzt viselve.
– Jó reggelt – köszönt kedvesen Lara. – A kétszáztizest nem tudná kinyitni nekem? Egy barátom van a szobában, és még biztos alszik.
– Jó reggelt – üdvözölte hasonlóképpen a nő is az érkezőt. Leakasztva a kívánt kulcsot, kilépet a pult mögül. – Természetesen, mehetünk is.
– Köszönöm – mosolyodott el Lara. Nem túlzottan örült volna annak, ha Tom felébredésére kellene várnia, így megnyugodva tapasztalta a készséges segítséget.
Miután kinyitotta az ajtót, a recepciós visszament a lifthez. Belépve az előszobába, azonnal meglátta a kanapén alvó férfit. Csomagjával együtt besietett a hálóba, hogy átöltözhessen és lemenjen a pályára.
Fekete rövidnadrágot és pólót vett fel, melyek szorosan simultak testére. Hozzá még fehér alapon szürke csíkokkal ellátott pulóvert választott, melyen ott volt az elmaradhatatlan ezüstszínű pipa és a márkát jelző név.
A szekrény előtt heverő fekete stoplis cipőt gyorsan húzta fel lábaira. Ellenőrizve a bekötött fűzőket, fejére hajtotta kapucniját, majd elhagyta a szobát. A még mindig mélyen alvó Tomra nézet, aki magáról a takarót is lerúgta. Hozzá lépve, visszatakarta, majd pillanatokig figyelte a békés arcot. Elmosolyodva felegyenesedett, majd elvéve a fotelban lévő labdát, elindult a bejárat fel, hogy végre a pályán lehessen.
