A futballpálya teljesen üres volt, mégsem ment fel, csak felült a vaskorlát felső rúdjára és gondolkozott. Nem tudta, hogy miként döntsön, de lelke mélyén már érezte, hogy elfogadja a nem mindennapi ajánlatot.
Leugorva a vasrúdról, a focit maga előtt vezetve a pálya közepére ment. A különböző cselek elvégzésével egyre jobban elveszett a szeretett játékban, kivonva magát a világból, oda, ahol nincs semmi, csak ő és a labda. Ennek köszönhetően azt sem vette észre, hogy idő közben közönsége is érkezett a focisták személyében.
Egy újabb cselt elkezdve, csakis a bal lábát használta. Mindenki azt hitte, hogy a vele szemben lévő kapura fogja lőni, de ezzel a gyepen lévő nem így volt. Nem túl magasra rúgta fel, majd a már lefelé szálló labdát tökéletes ütemben találta el jobb lábával. A lelátón ülők mindegyike felugrott helyéről, hiszen a pálya közepén állt, mikor elrúgta a focit. A labda egyenesen a kapu felé száguldozott és néhányan már a hálóban látták, de Lara nem ezt tervezte. A lövéskor a felső lécet célozta, amit tökéletesen el is talált. Ennek következtében a labda száguldozva szállt visszafelé, mint egy bumeráng. Eddig is megdöbbenve figyelték a fél pályáról elrúgott focit, de a fiatal nő következő mozdulatain még jobban meglepődtek.
Lara a felé szálló gömböt várta, nem foglalkozott a figyelő pillantásokkal sem. Egyre közelebb került a pörgő tárgy, amit egy jól időzített bal lábas kapáslövéssel, újra a kapu felé címezte azt. Az erő, mellyel elrúgta a focit kivett kicsit az egyensúlyából, de ahhoz nem eleget, hogy elessen, csak a kapucnija csúszott le fejéről. Fel sem nézve a kapu felé futott, hogy újra végig csinálhassa előbbi mozdulat sorát.
A kezdő kör közepén állva, dekázni kezdet, ismét háttal a kapunak. Mozgásából arra lehetett következtetni, mintha mögötte az ellenfél szeretné leszerelni. Könnyedén átemelte képzeletbeli támadóján a labdát, majd megfordulva újra elrúgta ballal, amiből ismét gól született.
A lelátóról kíváncsi tekintettek fürkészték Lara minden egyes mozdulatát. Ezek pedig egyikőjüknek túlságosan ismerős volt, de nem tudta, hogy hol és mikor találkozott már vele. Mégis ismerős volt neki az az energia, ami minden mozdulatból áradt a lányból.
Néhány csel és trükk után, a korlát tövében lévő kulacsához ment. Még mindig nem nézet fel, csak a kezében lévő hideg vizes palackkal foglalkozott. Kortyolva belőle, meglátta a lelátón lévő kisebb tömeget, amint őt követik tekintetükkel. Mégsem foglalkozott velük, csak jót mosolygott magában, látva arcokra kiülő döbbenetet.
Az üres kulaccsal a kezében előrehajolt, hogy felvegye a lába előtt lévő focit, majd a szálloda felé indult. Elérve azt, az erkélyek előtt állt meg, lerakva mindent kezeiből. Jobb hüvelykujja és mutatóujja segítségével hangosan fütyült, amivel a második emeleten alvó Tomot is felébresztette. Nemcsak az éles hang miatt kelt fel, hanem már ismerte Lara szokását, így be tudta azonosítani, hogy csakis ő lehet a hang okozója. Felállva a kanapéról az erkélyre ment, ahol kihajolva meglátta a lányt.
Meglepődni sem volt ideje, hiszen azonnal repült felé az üres kulacs, majd a labda is. Ezt nem csak ő nézte, hanem a focisták is, akik ugyanúgy reagáltak a látottakra, mint ő. Megdöbbenve vették tudomásul, hogy könnyedén dobta fel Lara az üres palackot, olyan hat méter magasba.
– Enged teli a kulacsot, és dobd vissza – mondta Lara. Tom szótlanul ment a fürdőbe, majd teli engedte a kezében lévő tárgyat hideg vízzel. Végezve a kéréssel, visszalépdelt a lent várakozóhoz az erkélyen.
– Miért nem szóltál, hogy reggel menjek ki eléd? – tette fel kérdését Larának. Leejtve a kulacsot, a lány tökéletesen elkapta azt, amibe bele is ivott.
– Mert tudom, hogy szeretsz aludni. Ráadásul korán érkezett a gép, és ha felköltelek, hogy gyere értem, egész nap morogtál volna – jelentette ki, miközben megfordult. Elindult vissza a pályára, de még fejét hátra fordítva beszélt Tomhoz. – Majd még beszélünk, addig is inkább menj és szedd rendbe magad!
Lassan visszament a pályához, ahol a körülötte lévő futókörökön kezdet el futni. Időérzékét teljesen elveszítette, fogalma sem volt, hány óra lehet és mióta van már kint. Csakis az érdekelte, hogy gondolatait elűzze, és ne gondoljon a kapott ajánlatra, ami sok mindent megváltoztathat.
***
Az idő lassan vánszorgott déli tizenkét órához, ám ez nem látszott a szürke, fekete felhők miatt, melyek az egész eget beborították. Egyik jelenség sem ígért semmi jót, csakis a szakadó esőt jósolta.
A várostól elszigetelt szálloda ebédlője lassan telt meg azt ott megszállókkal. Azonban mér voltak olyanok, akik végeztek ebédjükkel, és felálltak asztaluktól, aztán együtt mentek fel szobájukba, melyet közösen használtak.
– Egy meccs, egy – egy ellen? – kérdezte meg útközben a fiatal nő a mellette lépkedő férfit.
– Rendben, de előtte átöltözöm, ahogy gondolom te is – mosolyodott el közben a szőkés hajú srác. A liftnél álltak meg, ami pár perc múlva kinyitotta ajtóit.
Nem sokkal később már a szoba ajtaján léptek be az előszobába, ahol kettéváltak útjaik. A lány hálóba, míg barátja a fürdőbe ment átöltözni. A francia ágyra dobált fekete nadrágot vette fel, amiben reggel is kint volt. Levéve pólóját is, fekete sportmelltartójára fehér, hosszú ujjú mez felsőjét húzta magára. Hiába hasonlított kedvenc csapatának a mezére, mindig is sajátjának vallotta, ahogyan régi csapattársai is.
Elől a szponzor neve, a csapata címere és a márkajelzés volt felnyomva, míg hátul a kilences szám, felette a Croft név volt olvasható. Még barátaitól kapta, és ebben játszott utolsó mérkőzésén is öt éve. Ezért volt ott a mez alján vezetékneve, máskülönben nem léphetet volna pályára, becenevével nem.
Haját nem fogta össze, csak egy gumiszalagot rakott hajába, mely hátra fogta tincseit. Még mielőtt belelépet volna stoplis cipőjébe, felhúzta fekete sportszárát, majd az évek alatt megannyiszor használt technikával bekötötte a fűzőket.
Kilépve a nappaliba, barátja még akkor vette fel felsőjét. Fekete és vörös színben díszlett öltözéke, míg stoplisa ugyanolyan volt, mint Laráé. Szótlanul indultak el a szobából, amit hamarosan be is zártak.
A lift lassan vitte le őket a földszintre, ami csak tovább várakoztatta a játszani akarókat. Kilépve a nyílt ajtókon, Tom egyenesen a recepcióra ment a labdával együtt, hogy leadja a kulcsot. Megtéve ezt, kisietett Lara után, akit már a pályán talált.
– Meddig játszunk? – kérdezte a pálya széléről. A lány már javában melegített, amihez ő is hozzá kezdet.
– Négy gólig. Az nyer, aki hamarább belövi a negyediket – jelentettei ki egyszerűen.
– Mi a tét? – kérdezte meg, mivel mindig volt valami, amiért játszottak.
– Még nem tudom, majd meglátjuk – vont vállat, miközben felállt. Az arcára eső csepptől elmosolyodott, majd elszántan nézet barátjára. – Remélem, azért tisztában vagy még azzal, hogy imádok esőben játszani!
– Miért… – nem fejezte be kérdését. Az eleredő eső válaszolt rá a lány helyett.
– Csak ezért – felelt mégis Lara a ki nem mondott kérdésre. Ördögien elmosolyodva indult a középkezdés felé, majd még utoljára hátraszólt a férfinek. – Sok szerencsét!
Magával vitte a focit is, és várta, hogy Tom is kövesse, hogy kezdetét vegye játékuk. Nem beszélték meg, hogy ki merre fog támadni, ezt már a felállással tisztázták, így Larának arra kellett küzdenie, amerre reggel is lőtte a labdát. Percekig csak arra vártak, hogy melyikőjük fogja elrúgni a labdát, de egyikük sem mozdult
Az esőcseppek megállíthatatlanul hullottak alá az égből, ostromolva ezzel a kint lévőket, hogy minél hamarabb menjenek az oltalmat nyújtó fedél alá. Lara ismerte eléggé ahhoz Tomot, hogy tudja, nem fogja sokáig bírni ezt a türelmi játékot. Ezért is volt könnyű dolga, mikor el akarta venni tőle a focit, egy köténnyel máris ő volt előnyben. Lefordulva ellenfeléről, a labda után indult, hogy megszerezze első gólját, ám Tom is ismerte eléggé, így szabályos szereléssel, visszakontrázott.
Percekig csak így játszottak, amivel a másik képességeit mérték fel. Erre azonban már más is felfigyelt. Az egyik ablakból látták játékukat, majd az illető rohant elmondani barátainak a látottakat.
– Ezt látnotok kell! – szólt be az ebédlőbe barátainak. Szerencséjére az edző nem volt ott, így hangoskodását nem hallotta.
– Talán egy medvét láttál? – kérdezte meg mosolyogva Casillas, amin mindenki felröhögött. Fogalmuk sem volt arról, hogy mit láthatott Sergio, de valahol érdekelte őket.
– Persze! Tudjátok, az a csaj, aki itt van meg a Bayernes srác kint játszanak az esőben – kezdte el mondani a látott pillanatokat. Nehezen hitte el, de sejtette, hogy következő mondatával a többiek is így fognak érezni. – Már vagy tíz perce játszanak, de nem bírnak egymással. Ráadásul nem úgy néz ki, hogy a srác visszafogná magát!
– Én már itt sem vagyok – jelentette ki David Silva. Felállt, majd a hátsó kijárat felé, hogy megnézhesse a kint folyó eseményeket.
Percekkel később követték őt, de az ajtóban megtorpantak a szakadó eső miatt. Mikor azonban látták a pályán zajló játékot, kirohantak a lelátóra, aminek teteje megvédte őket a további ázástól. Egymás mellé leülve figyelmesen nézték a zajló mérkőzést, ami cseppet sem volt könnyű egyik fél számára sem.
Lara újabb támadást vezetett, ám ezt Tom mindennél jobban meg akarta akadályozni, mivel gól született volna belőle, ha nem teszi ezt. Átemelve feje felett a labdát, megkerülte ellenfelét, majd már rohant is a kapu felé.
A fehér anyag teljesen átázott testén, ami így már bőréhez tapadt. A víztől csöpögő ujjvégeket tenyerébe zárta, hogy ne akadályozzék semmiben sem. Nedves tincsei arcához tapadtak, amiket a futás közbeni ellenszél sem távolított el bőréről.
Tom le akarta szerelni, de becsúszásával csak azt érte el, hogy a lány is elesett, nem messze a kaputól. A vizes fű miatt, Lara tovább csúszott a kapu felé, amit lendületének köszönhetett. Sebesen közeledett a kapufa felé, amivel az ütközést már nem tudta megakadályozni.
Kicsit felhúzta térdeit, majd mikor talpa találkozott a kapufával, visszalökte magát. Visszafelé csúszva a kifejtett erőnek köszönhetően, a nyirkos gyepen meg – megpördült. A labdához érve, könnyedén rúgta el azt, amit Tom nem ért el. Az egészet lassított felvételként figyelte tovább, ahogyan barátja próbálja beérni a lassan hálóba kerülő focit, míg ő megállt a forgásban.
Mikor tudatosult benne, hogy ő lőtte az első gólt, lassan felállt. Felső alját megfogva, megtörölte arcát, ami kevésbé volt már nedvesebb mozdulata után. Ám ezzel láthatóvá vált derekán lévő tetoválása is, melyet figyelmesen megnéztek a lelátóról is.
Első sorban azon voltak megdöbbenve, hogy kihasználva a vizes füvet, gólt szerzet, méghozzá nem könnyű módon, majd megpillantva a derekán tekergő tetoválás körvonalát, azonnal látták, hogy az nem kicsi. Teljesen meglepve nézték, hiszen karján már láttak egy feliratot, ami ehhez képest apróság volt. Mindezt az tetézte, mikor feléjük fordult és megláthatták a fehér mez elejét.
– Ez nem hasonló a mi… – akarta rákérdezni észrevételére Reina. Nem mondta végig, mivel szavába vágva, befejezték azt.
– Hasonló a mi mezünkhöz – bólintott rá Fernando. Figyelmesen megnézve, észrevette a különbséget, ami a címerben volt található, de a többi szinte ugyanaz volt.
Egyikőjük sem folytatta, hiszen tekintetük újra a játékra irányult. Az eső egyre jobban eset, amitől a pályán lévők még vizesebbek lettek. A lány minden egyes tincse bőréhez tapadt, míg barátja sem nézet ki jobban. Ráadásul az ő fehér mezén a csúszáskor szerzet zöldes – barna csík éktelenkedett.
Az újra kezdet játékban, Tom indította meg támadását. Amennyire csak tudott igyekezett Lara, hogy beérje a srácot, de elérve őt, elcsúszva előtte már is megszerezte a labdát. Már a csúszásban felküzdte magát, amit nem tudott megállítani, de már lábain állt. A labda után iramodva, minden erejét beleadva küzdött, mintha egy igazi tétmeccsen játszana. Évek óta ez volt az első alkalom, hogy ilyen bedobással, szenvedéllyel csinálja újra az egészet, de ez a kihagyás nem látszódott tudásán.
A tizenhatos vonal közelében járt, mikor elrúgta a focit. Alacsonyan szállt a kapu felé, végig pörögve, de az újabb gól születését a férfi védése megakadályozta. A kifelé repülő labdára Lara azonnal irányába mozdult, majd kapásból ballal visszaküldte oda, ahonnan érkezett. A nagy lendület miatt az elrúgás pillanatában megrendült egyensúlya a nedves gyepen, így ismét elesett.
Több mint félórán keresztül művelték ezt, amit a lelátón végignéztek. Egymással és a vizes fűvel is meg kellett harcolniuk, ami kisebb, nagyobb szerencsével sikerült is. Ezért is kötötte le annyira a játékosok figyelmét ez a mérkőzés, ami nem volt átlagos, már abból a szempontból sem, hogy egy nő és férfi játszok. Ráadásul cseppet sem látták úgy, hogy a Bundesligában játszó férfi visszafogná magát.
Három – három volt az állás, ami azt jelentette, hogy egy gól és vége a játéknak. Mivel az előbbi gólt Tom rúgta, így Lara végezte el a középkezdést. Minden tartalékát, tudását és tapasztalatát összeszedve indult el a kapu felé, ügyelve, nehogy elcsússzon. Tudta jól, hogy ellenfele erre nem fog figyelni, csak igyekezni fog, hogy utolérje és hatástalanítja támadását. Pillanatok múlva ez meg is valósult, mivel szeme sarkából látta, hogy elcsúszott.
Jóval a tizenhatos előtt volt, mikor elrúgta a focit, de nem akart ilyen könnyen gólt szerezni. Célzáskor a felső léc közepét vette célpontnak, amit tökéletesen eltalált. A magasan visszarepülő gömbért felugrott, majd egy tökéletes ollóval visszalőtte, ami kacsázva szállt sebesen a levegőben. Figyelve a labda útját, oldalra érkezett a fűre, amit észre sem vett. Szemei szorosan követték a mozgó tárgyat, ami tekintetének lassan vánszorgott előre, hogy végül megszülessen az utolsó, a győzelmet jelentő gól.
Tom még próbálta megakadályozni a gólt, de esélye sem volt ezt megtenni. A hálónál pihenő labdát kezébe vette, majd visszaindult a füvön fekvő lányhoz. Mosolyogva rázta meg fejét, amikor látta, hogy immár háton feküdve, felhúzza felsőjét, hogy a hideg cseppek lehűtsék felmelegedett bőrét.
Rengetegszer látta Lara kemény edzéseit, amit még ő maga is nehezített, de mindig döbbenten vette tudomásul, hogy lágyan izmos teste mennyi energiát rejteget. Az évek alatt egyre erősebb lett, ami törékeny alkata nem nagyon mutatott meg. Ezért sem hittek benne sokan, ahogy ő sem, mikor először találkoztak.
– Még nézőink is voltak, de azt hiszem, ezt csak neked köszönhetjük – jelentette ki Tom, miközben felsegítette a fiatal nőt. Tisztában volt vele, hogy Lara megnyerő személyisége mellé, még külső adottságai is párosulnak, amik rengeteg férfit arra késztetnek, hogy többet akarjanak tőle. Ő mégsem tartozott közéjük, inkább a húgaként tekintett rá.
– Miről beszélsz? – vonta fel kérdőn szemöldökét. Látva a lelátó felé való bólintást, lassan megfordult. Kíváncsian figyelte az ott ülő csapatot, akik még mindig őket nézték. – Akkor kapnak még egy kis ráadást – jelentette ki, ördögi mosolyával.
Egyet előre lépve, mindkét irányba megdöntötte kissé fejét. Pár lépés futva tett meg, majd egy nehéz szaltó kombinációba kezdett, amit különböző csavarokkal fűszerezte. Már évek óta nem csinálta ezt meg, de még mindig tökéletes ütemben vitte véghez az elemeket. Mire a korláthoz ért, az eső is elállt, mintha csak a meccs idején akart volna esni. Kulacsáért nyúlva, hosszasan beleivott, hogy a hideg vízzel enyhítse szomját. Bármennyire is edzésben volt, sokkal többet kivett belőle a labdarúgás, mint a kosárlabda.
Mezével megtörölte arcát, amiből még mindig folyt a víz. Visszafordulva látta Tom ki nem mondott kérdését, amire csak elmosolyodott. A kulacsot zsebébe rakta, majd újra pár lépésben neki futott. Előre szaltót csinálta, amiből azonnal következet a fejjel lefelé csavar.
Egyáltalán nem félt, hogy bármi baj történhet vele. Nyugodtan pörgette magában előre a kombinációkat, amit régen mindig megcsinált.
Két hátra szaltó után, olyan magasra ugrott fel, amilyenre csak tudott. A levegőben lábait felhúzta, majd átkarolta azokat. Ebben a helyzetben egymás után négyszer fordult át magán. Amikor közelített a földhöz, kinyújtotta karjait, és a szerzet lendülettel visszalökte magát, hogy ismét négyszer átpördüljön.
Vissza leérkezve kezeivel ismét fellökte magát, majd Tom előtt állt meg. Az egyenesbe való érkezéskor a labdát megrúgta, ami a férfi lábára pattan, onnan pedig a kezébe.
– A régi szép idők! – jelentette ki mosolyogva a szőkés hajú. Emlékezet, hogy ezzel a mozdulat sorral, mindig Jessicát és pom – pom csapatát idegesítette, amiért nem állt be közéjük. Ezekre a figurákra ők nem voltak képesek. – Most már tudod, hogy miért kellett visszamenned New Yorkba?
– Megint én kaptam az év játékosa címet és a hozzá járó autót is, amit most szólók, hogy tuti nem fogsz vezetni – kezdte el beszámolóját Lara. Zsebéből elővette kulacsát, majd újra beleivott. Elindulva a hotel felé, még vettet egy pillantást a lelátó felé, ahol még mindig dermedten ült a többség. – Gondolom, nem kell elmondanom, hogy ki az az Anne Donovan?! Lényegében azért kellett visszautaznom, hogy személyesen kérhessen fel arra, hogy játsszak az olimpiai válogatottban, Pekingben – mindezt olyan nyugodtan mondta, mintha minden napos dolognak számítana. Még arra sem állt meg, mikor barátja lemaradt tőle, csak egyenesen ment az épület felé.
Tom hitetlenkedve nézet utána, ami a kijelentés mód eredménye volt. Nem tudta elhinni, hogy az egészet ilyen könnyedén fogadja Lara. Ő a lány helyében már rég izgulna azon, hogy egy ilyen lehetőséghez jutott. Ehelyett, ahogy máskor is tette őt, meg sem rázta ez, mindent ugyanúgy csinált és tett, mint az előtt.
Lara Hamilton legtöbbször a kivételhez tartozott, aki senki sem úgy tesz meg valamit, ahogy más tenné. Mindig is különböző volt, amivel sok mindent kiharcolt már magának, ezért is sétált nyugodtan és felhőtlenül a recepcióra, hogy elkérje a kétszáztizes szoba kulcsait. Míg más a helyében, már rég azon gondolkozott volna, hogyan tud majd minél jobb teljesítmény nyújtani, ő inkább egy forró fürdőre vágyott, hogy megdolgoztatott izmait ellazíthassa. Közben pedig nem akart gondolni semmire, csak élvezni a rózsa illatú víz kényeztetését. Nem pedig azzal foglalkoznia, hogy döntenie kell hamarosan.
