10. Stadioni mérkőzés...

A város forgatagában, az egyik kávézóban tizenegy vidám fiatal beszélgetett. Előttük italaik és a rendelt ételek voltak, melyet már félig meddig megettek.

– Vasárnap nem megyünk el snowboardozni? – kérdezte meg Lara a többiektől.

– Én benne vagyok – válaszolta az egyik szőke hajú lány, akit Chloének hívták. Barna szemei barátságot és kedvességet sugároztak. A többiek csak bólintottak a felvetésre, egy valakit kivéve.

– Ha te belementél volna, nem is ismernék rád Tom – jelentette ki nevetve Lara.

– Esküszöm, egyszer megfojtalak! – felelte a szőkés barna, szemét forgatva.

Néhány pillanat múlva mindannyian felálltak az asztaltól, miután kifizették a számlát. Még volt néhány óra a mérkőzés kezdetéig, így úgy döntöttek, hogy bejárják a várost. Ahelyett, hogy az érdekességeket nézték volna meg, egymást ugratták. Már évek óta ismerték egymást, ezért jól el voltak a közös társaságban. Bár ezt Tom nem mondhatta el, hiszen legtöbbször rajta poénkodtak.

Hiába járták be az egész várost, még mindig hátra volt egy óra a kezdésig. Ezért is kerestek egy kávézót, ahová beülhetnek. Ha Franciaországban vannak, ezt minden este megteszik, bár általában Tom nem szokott ott lenni, mivel nincs sok ideje hosszú nyaralásokra.

– Hol fogtok aludni? – kérdezte meg Lara barátaira nézve.

– Chloé szüleinek van itt a közelben egy nyaralójuk – válaszolta az említett lány mellett ülő srác, akit át is ölelt. Immár két éve alkotta boldog párt, ami rájuk nézve még sokáig fog tartani. A barna hajú srác súgott valamit a lány fülébe, aki ettől elmosolyodott. Végszóra italaikat is kihozták, amit többségében Heineken volt, kivétel két pohár Cocát, amit Pierre és Tom kértek.

– Akkor a mérkőzés után játszunk egyet? – tette fel újabb kérdését Lara. Abban biztos volt, hogy a három lány nem fog játszani, ők mindig csak nézik játékukat. Miután belekortyoltak az előttük lévő italba, mind beleegyezően bólintottak az ötletre. – Jobb lesz, ha indulunk, lassan kezdődik.

– Rendben, de előtte még be kell fejeznünk ezt – mondta mindenki egyszerre, majd megitták kért rendelésüket. Pillanatokkal később egyszerre álltak fel az asztaltól, majd indultak el a nem messze lévő stadionhoz. Egyedül Lara maradt hátra, hogy kifizesse a számlát.

Egész úton hátul haladt, kissé lemaradva barátaitól, miközben telefonja kijelzőjét bámulta. Fogalma sem volt, hogy felhívja-e az apját, vagy sem. Mélyen magában érezte, hogy most is csak kitérő változatokat fog kapni, ahelyett, hogy végre meg tudná, miért tud ő spanyolul.

Elszánva magát, tárcsázni kezdte a telefonszámot. Lassan emelte füléhez a készüléket, miközben továbbsétált. Várva, hogy felvegyék a másik oldalon a telefont, végig azon gondolkozott, hogyan tegye fel majd kérdését.

– Miért tudok spanyolul beszélni? – kérdezett rá azonnal, mikor elhalt a búgó hang, jelezve, hogy apja fogadta a hívást. Valamiért úgy érezte, jobb, ha egyből a lényegre tér.

– Szia, Lara – köszönt rá az apja, mint aki meg sem hallotta a felé intézet kérdést. Érezte, hogy most már muszáj lesz válaszolnia, mégsem volt képes még mindig a múltról beszélni.

– Válaszol, vagy megint csak valamit mondasz, hogy ne kelljen elmondanod az igazságot? – kérdezte kissé ingerülten Lara.

– Kis korodban tanultál spanyolul. Remélem ez kielégítő válasz! – válaszolta félig meddig az igazat Anthony. Tudta, hogy egyszer mindent el kell mondania, de ennek még nem érezte elérkezettnek az idejét. Magának bevallva, ezt a pillanatot addig akarta húzni, ameddig csak lehetséges volt.

– És én miért nem emlékszem erre? – tette fel az ebből kikövetkeztetett kérdést.

– Nézd, mindent én sem tudhatok! Fogalmam sincs, hogy miért nem emlékszel erre – felelte, miközben próbált kiutat találni. Hiába tudta, hogy a sok hazugságnak, titoknak rossz vége lesz, de mégsem tudta elmondani az igazságot, még nem. – Most mennem kell kicsim, majd holnap beszélünk. Szia!

– Szia, apa – köszönt el a búgó vonaltól. Összecsukva a fekete készüléket, zsebébe csúsztatta. Hiába tükrözött nyugalmat arca, belül úgy tombolt, mint vihar idején a tenger. Ő pedig csak hánykolódik a kérdések tengerében, ami egyre jobban háborgott.

***

A holland – francia mérkőzés nem volt valami felemelő élmény Lara és barátai számára. A félidőben ugyan még csak eggyel vezetek a hollandok, de a második negyedben minden megváltozott. A végső végeredmény 4-1 lett. Így az utolsó két mérkőzés dönthet arról, hogy ki jut tovább a csoport második helyen.

Lara még a vége előtt néhány perccel elindult a stadionból, hogy autójához menjen. Mindenhol sötétség uralkodott, így arra a döntésre jutott, hogy átveszi ruháit. Felnyitva a csomagtartó ajtaját, elhúzta táskája cipzárját.

Levéve fekete topját, fekete melltartójában állt az éjszakában. Az anyag színe még jobban kihangsúlyozta bőre barnás árnyalatát. Hiába volt sokat napon, nem a sugaraknak köszönhette ezt a színt. Sokan éltek abban tudatban, hogy minden bizonnyal szoláriumban barnult le, de ez sem volt igaz. Mindig is ilyen árnyalatban csillogott bőre, amiért sokan irigyelték. Sosem értette őket, hiszen ettől ő nem volt se több, se kevesebb.

Kivette fekete Nike mezét, majd sietősen bújt bele. Miután felvette azokat, leült táskája mellé. Kiemelve fekete, fehér csíkos sportszárát, maga mellé rakta. Még mielőtt felhúzta volna lábaira, felcsatolta sípcsont védőjét.

Adidas stoplisát kivéve, a már megszokott módon kötötte be, amit már ősidők óta használt. Sokan furcsán nézték tevékenységét, de már az sem volt megszokott, hogy nőként férfiakkal játsszon, így ezzel már nem is törődött.

Kezébe vette pulóverjét, majd lecsukta a csomagtartót. Haját összefogta, aztán belebújt szürke felsőjébe, melynek kapucnija fején maradt. Megnyomva a riasztott, visszaindult a már ürülő stadion felé, labdával a kezében.

A bejáratnál megállt, hogy megvárja azt a személyt, akivel telefonon beszélt. Szerencsére meghallva nevét, azonnal beleegyezett, hogy játszanak, így már csak pár dolgot kellett megbeszélnie a férfivel.

Olyan huszonöt évesnek tippelte, de nem olt benne biztos a gyér fény miatt. Arcát alig látta, ennek ellenére fekete haja még a homályban is csillogott. Mindent átbeszélve a visszavezető úton, lassan haladtak el az öltözők előtt, ahonnan még hangok szűrődtek ki. Nem foglalkozva ezekkel, kisétáltak a sötétségben lévő pályára. Elköszönve a férfitől, barátaihoz futott, akik már átöltözve vártak rá.

– Kezdhetjük? – kérdezte meg a kisebb csapathoz érve.

– Te velem leszel, Sammel és Dylannel – jelentette ki higgadtan Tom.

– Rendben – felelte nyugodtan Lara is. Levéve pulóverjét, folytatta beszédét. – Nincs kapus, és tíz gólig játszunk!

Látva a bólintásokat, leejtette a labdát, majd a kispadhoz sétált. Lerakva levett ruhadarabját, az egyik székre dobta, majd lábát a szélére rakva, ellenőrizte cipőjét. Igazítva egyet sportszárán, lassan visszasétált.

Pillanatok múlva az eddig lecsukott reflektorok felkapcsolódtak, fényárba vonva a pályát. Pár perce elejéig melegítettek, majd végezve ezzel, elfoglalták saját helyüket. Míg ők a pályán voltak, addig a három lány a mérkőzésen még francia kispadon foglaltak helyet. Sosem vágytak arra, hogy ők is beálljanak focizni, inkább nézték barátaik játékát. Nem voltak olyanok, mint Lara, akinek egész élete a sportok körül forgott, amibe a futball is beletartozott. Sőt, az állt az első helyen nála.

Hiába volt köztük ez az éles ellentét, megbarátkoztak a másikkal, és ez egyikőjüket sem zavarta. Ugyan ők is sportoltak, de nem úgy, mint Lara, aki profi szinten űzött mindent. Mindhárman a snowboard és a szörf szerelmesei voltak, amit a negyedik lány is hamar átvett tőlük.

A pályára tekintve, láthatták, hogy Laráék kezdik meg a támadást. Mind a négyen egyszerre indultak el, miközben egymás között passzolgattak, összezavarva ezzel az ellenfélt. Nem messze a kaputól mind megálltak, majd mivel Tomnál volt a foci, elrúgta azt.

A felső lécen csattanó labda egyenesen szállt visszafelé, Lara irányába. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie, így könnyedén felugrott a levegőben, és rúgta el a repülő tárgyat, ami szélsebesen haladt a kapu felé, ezzel megszerezve nekik a vezetést.

Hangoskodásukra a még öltözőben lévő játékosok is felfigyeltek. Közülük páran felálltak helyükről, majd a zaj forrás irányába indultak. Kiérve a folyosóról, figyelmesen tekintettek végig a pályán és az azon lévő személyeken is. Meglátva a fiatal nőt a levegőben és tökéletes ütemű rúgását, majd gólját, megdöbbentek. Hiába látták, hogy abból már gól lesz, nem akarták elhinni, hogy a pályán rohanó lőtte azt el és övé az a gól is.

Egyre többen lettek, így néhányan már a gyep szélén álltak, ahonnét még jobban látták az ott történő eseményeket. Teljesen meglepte őket a látvány, hogy egy nő férfiak között játszik, de ez nem látszik a játékon. Ráadásul tökéletesen meg tudták ítélni, hogy emiatt nem hagyják magukat és a lőtt gólja sem volt ráhagyott, hiszen ketten is próbáltak védeni, mindhiába.

Az oldalvonalnál állók közül mindenki Lara mozgását figyelte, amiből kiolvashatták, hogy nem egy kezdő játékát nézik. Ezt már a gól előtti pillanatokban látta Thierry Henry, amiből már így is meg tudta állapítani, hogy nem lenne könnyű dolguk ellene.

Fogalma sem volt, hogy ki lehet a nő, de még sosem látott olyan játékost, mint őt. Minden megmozdulásából áradt az energia, ami belőlük hiányzott az egész meccs alatt. Azonban benne sokkal több volt, mint ami bennük lehetett volna. Úgy vezette végig a kapuig a focit, mintha nem is számítana, hogy fizikailag nem olyan felépítésű, mint társai.

Ennek ellenére, ezzel nem foglalkozott, ezért is volt olyan látványos játéka, ami azt tükrözte, hogy fizikai hiányosságát, technikájával és gyorsaságával egyensúlyozott ki. Ezt bizonyította az is, mikor az ellenfél támadója becsúszva próbálta szerelni. Hiába csúszott el ekkor ő is, pillanatok múlva már talpon volt, és rohant a kapu felé egyedül, társai nélkül, akik nyugodtan figyelték mozgását. Ebből is lehetett sejteni, hogy megbíznak benne és tudják, hogy meg fogja szerezni a második gólját.

A három hátul maradt védekező közül, kettő még a félpályán akarta megállítani, nem sok sikerrel. Könnyedén lecselezve őket, elment mellettük, majd szemtől szembe robogott az utolsó játékossal. Megállva a tizenhatoson kívül, felmérte helyzetét. Csak ő és Pierre volt már ott, aki elindult felé. A labdára koncentrálva, felvette előbbi lendületét és közelített az ellenfél felé. Amennyire csak tudott közel ment a kapuhoz, hogy biztos legyen két gólos vezetésük.

Pár méterre a kaputól balra csinált egy bicikli cselt a férfi előtt, majd azonnal megismételte ezt a másik irányba is. Ezzel összezavarta az utolsó védőt, aki így elcsúszott. Emiatt ő könnyedén guríthatta be a kapuba a focit.

Ördögi mosollyal futott el a kapu előtt, miközben előre szaltózott. A földön fekvőhöz menve, kinyújtotta jobbját, hogy felsegítse barátját. Magához véve a labdát a középkezdés pontjához futott, majd letéve oda, újra elkezdték a játékot, ami egy újabb góllal végződött.

A kispadon ülő nők még csak most vette észre a kint álló focistákat, ami meglepte őket. Már az egész francia válogatott ott állt, és a pályán zajló játékot figyelték. Érdeklődve hallgatták, amint Laráról folyik a diskurálás, főként különös fizikai állapotán. Egyszerűen nem akarták elhinni, hogy olyan erő bedobásra képes, hogy lecselezzen három férfit. Főleg nem úgy, hogy ezt még utána is megtette még nagyobb bravúrokat bemutatva. Ráadásul mozgása a profizmust tükrözött, ami még a klasszisoktól sem volt megszokott.

Visszafordulva, eddigi döbbenetük még jobban elmélyült. Ismét Laránál volt a focit, amit még a tizenhatos vonalán kívül ballal rúgott el. Azonban az egészben az lepte meg őket, hogy az eddig egyenesen szálló labda, balra kerülte ki a védeni próbáló fejelőket.

Hitetlenkedve nézték a hálóban landolt focit, ám volt köztük olyan személy, akit ez nem tette meg. Már látta ezt a rúgást, csak még kicsi korában, de emlékei azonnal felidéződtek, így tisztán emlékezet arra, hogy ki volt az, aki ezt megcsinálta, és arra is, hogy ő volt az egyetlen, aki meg tudta ezt rúgni. Egészen mostanáig, hiszen a pályán sétáló nő könnyedén tette meg ugyanezt. Egyre jobban érdekelte kiléte és az is, hogyan tudta megcsinálni azt, amit a világon csak egy valaki tudott megtenni.

Látva, hogy befejezték a játékot, a lefelé jövők felé indult. Nem tudta, hogyan tegye fel kérdését, de végül úgy döntött, hogy angolul kérdezi meg a fiatal nőt.

– Elnézést! Megkérdezhetném, hogy kitől és honnan tanulta azt a rúgást? – kérdezte meg Henry azonnal a lényeget, ami érdekelte. A szürke szempár rávillant, melyben számára ismeretlen fény csillant meg.

– Magamtól – felelte egyszerűen Lara franciául. Teljesen meglepte válaszával, amiben az is közre játszott, hogy ő azt hitte, hogy angol vagy amerikai. – Hiába mondanám el a trükkjét, egyikőjük sem tudná megcsinálni! Ráadásul a mai teljesítménye után arra kíváncsi, hogyan lehet megvalósítani a rúgást? Kész röhej az egész!

– Azt ne mondja, hogy Anthony Hamilton egyik különös rúgását, amit csak ő tud megrúgni, magától tanulta meg. – Nem tudta elképzelni még a látottak ellenére sem, hogy ezt tényleg magától tette meg a barna hajú nő. Nem válaszolva rá semmit, pulóverjét magához vette, majd barátait is megdöbbentve, elindult a folyosó felé.

– Maguknak az a bajuk, hogy még mindig nem tudták túl tenni magukat azon, hogy Zidane visszavonult – jelentette ki Lara, pontosan Henry mellett megállva, neki oldalról. Nem nézet rájuk, de érezte, hogy míg ő a folyosóra bámul, az egész csapat rá figyel. – Ha ezen végre átlépnének, rájönnének, hogy nélküle is tudnak nyerni. Talán akkor érdemes lenne elmondani a rúgás lényegét, de ez még felesleges lenne most.

– Mégis mit tud maga arról, hogy mi történik a pályán? – kérdezte dühösen William Gallas. Teljesen felmérgelte a nő kijelentése, főleg úgy, hogy fogalma sem lehet arról, hogy mi zajlik le egy csapaton belül ilyen esetekben.

– Ha azt hiszik, hogy csak a szám jár és nem tudok semmit, tévednek! Tíz éves tapasztalattal, nem a semmiről beszélek – válaszolta hűvösen Lara. Nem érdekelte a kapott ellenszenv, de az már igen, hogy az igazságot is megkérdőjelezik. Ebben pedig nagy szerepet játszott az is, hogy túlságosan leragadtak a felszínen, ahol a nevükkel foglalkoznak és azzal, hogy ki milyen szerződést kötött valamely márkacéggel. – Talán, ha elfelejtenék a nevüket a pályán és nem azzal foglalkoznak, hogy hány milliós szerződésük van, nyerhetnének. De amíg ezt nem teszik meg, csak futkosni fognak a pályán az eredmény után, ami mindig a vereség lesz. Ha mégsem az, akkor pedig a nézőktől kapják meg azt, amit az ellenféltől nem! A pályán sosem az számít, hogy ki vagy, csak az, amit ott nyújtasz. Jobb, ha ezt hamar felfogják, mert most a süllyesztő felé haladnak, amitől a nagy nevek nem mentik meg a válogatottat. Csak az a kérdés, hogyha észbe kapnak, még vissza tudnak – e jutni a csúcsra?

Befejezettnek vélve dolgát, újra elindult. A döbbent tekintettek végigérezte magán, amik egy pillanatra sem szűntek meg. Hiába mondta ki az igazságot, tudta, nem lesz haszna. Nem képesek elfelejteni nevüket és amíg erre nem lesznek képesek, nyerni sem fognak.

Még kiskorában megtanulta ezt, így mikor apja először vitte ki a Chelsea edzésére, nem ijedt meg a nagy nevektől és ugyanez volt a Liverpoollal is. Hiába voltak köztük példaképei, ezt a pályán elfelejtette, nem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy egy sorozat világklasszis ellen fog játszani. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy sokukat lecselezte és ezért is kezdték megkedvelni és megérteni felfogását velük szemben.

Már nem emlékezett arra, hogy kitől hallotta ezt, de örökre eszébe véste ezeket a szavakat. Ezt sok alkalommal használta fel különböző helyeken, amivel kivívta magának a tiszteletet és az elismerést, megbecsülést.

A folyosó végén meglátta a franciák edzőjét, Raymond Domenechet, aki szebb napokat is megélt a válogatott élén. Tudta jól, hogy a férfi azonnal felismerte őt, hiszen évek óta ismerték egymást édesapjának köszönhetően. A jelen lévő franciák közül, csak ő ismerte múltját, így igazat adott mondatainak, ő mégsem tehetett semmit. Nem, mivel bármit is tesz, a játékosok felfogását és stílusát nem tudja megváltoztatni.

– Rég láttalak Lara – mondta az edző, miközben megölelte a lányt. A játékosok nem láthatták a jelenetet, csak hallották, és ezen nagyon meglepődtek. Már nem értettek semmit.

– Nem is volt olyan rég – felelte kedvesen a fiatal nő. Mintha előbb nem lett volna rideg, hangjából eltűnt a hűvösség. – De ha megbocsátasz, most mennem kell. Később még beszélünk.

– Szia – köszönt el a férfi is. A csapathoz ment, akik még mindig ugyanott álltak, értetlenül meredve rá. – A busz már vár.

– Ki volt ez? – tette fel kérdését Henry. Nagyon érdekelte a nő kiléte, hiszen más örült volna, ha beszélhet vele, de úgy látszik a barna hajú nem így volt ezzel.

– Szerintetek, miért tud olyan sok mindent a fociról? Elmondanám, hogy nem kispályás személyről van szó, aki csak hobbiként rúgja a bőrt – végignézett a csapaton és csak a kérdő tekinteteket látta, amit a kijelentése okozott.

– Fogalmunk sincs, hogy ki lehet ő – mondták egyszerre többen. Ezután Domenech Thierry felé fordult. Tudta, hogy a következő név neki ismerős lesz és sok mindent elárul számára.

– Az apja nem más, mint Anthony Hamilton…

***

A szürke terepjáró lassan haladt az autópályán. Bent nem szólt a rádió, hiszen az anyósülésen ülő fiatal nő aludt. Mikor a vezető férfi ránézett mindig elmosolyogta magát. Most látta először olyan fáradtnak Larát, hogy elaludjon.

Nem csoda, hiszen fél órás játék után, amiben nem volt félidő és csere lehetőség, még ő is elfáradt egy kicsit. Ezt tetézte még az is, hogy ő lőtt hat gólt. Az egészben az volt a meglepő, hogy játékukat végignézte a francia válogatott tagjai is. Mikor pedig elhagyták a gyepet, Larához odament Thierry Henry és ahelyett, hogy kedves lett volna vele, csak hűvösen elmondta a hibáikat, majd pulóverjét magához vette és mintha semmi sem történt volna, távozott a stadionból. Amikor beült az autóba, szinte azonnal elaludt, és azóta is csak ezt teszi.

Megérkezve a szállodához, Tom kiszállt, majd az anyósülés felőli ajtóhoz ment, és kinyitotta azt. Karjaiba véve az alvót, belökte az ajtót, majd lezárta az autót a riasztóval. Lassan haladt az épület felé, nehogy felébressze Larát.

Belépve az aulába, megpillantotta Danielt és Nicolet, akik épp indulni készültek. Szerencséjére szó nélkül, lépett vissza a férfi, majd kezében a szobakulccsal vele tartott a lifthez, hogy kinyissa az ajtót nekik.

Alig érezte Lara súlyát karjain, hiszen elég könnyű volt. Miatta nem is beszéltek hangosan, nehogy felébresszék beszélgetésükkel.

– Mi fárasztotta le ennyire? – kérdezte meg Daniel Tomot. Ő sem látta még ilyennek Larát barátságuk alatt.

– Fociztunk, de az egész napot végigszórakoztuk – válaszolta a barna szemű srác. – Ráadásul még valamilyen riportot is készítettek vele.

– Már csak két gól, aztán mehetünk! – szólalt fel álmából a szóban forgó személy.

– Kell nekünk a fociról beszélni! – jelentette ki mosolyogva Daniel.

Kinyitva az ajtót, elköszönt és visszaindult a lifthez. Tom maga után belökte az ajtót, majd a hálószoba felé vette útját. Bent lerakta Larát a franciaágyra, majd levette a cipőjét. Az alvó nő szinte azonnal megfordult és összehúzta magát.

A férfi ezen csak elmosolyodott, majd a takaróval betakarta őt. Néhány pillanatig még figyelte nyugodt arcát, végül kiment a szobából, behúzva maga mögött az ajtót. Percekkel később ő is lefeküdt aludni, hogy eltegye magát más napra.

Mindkettőjük számára befejeződött a nap, de nemsokára egy újabb kezdődik. Ismét meglepetést okozva Larának, aki még édesen alszik álmaiba merülve. Mit sem sejtve arról, hogy az élete körül egyre nagyobb titkok bukkannak fel, amikre nem kaphat még választ.

9. Döntések és újabb titkok, melyeket nem ismersz...

Lassan múlt az idő, az eső már rég elállt, de a nap még nem sütött ki. Ez pedig a hatalmas szürke felhőknek volt köszönhető, melyek eltakarta és hűvös levegőt idézetek elő, mely a nyári hőmérséklethez képest kellemes volt.

A külvárosi szálloda egyik erkélyajtaja halkan nyílt ki, amin lakója lassan lépet ki. A kinti világra tekintve, még mindig olyan volt az idő, mintha pirkadna, de ezt meghazudtolva gyorsan telt az idő, közelítve ahhoz az órához, amikor meg kell hoznia a döntését. Hiába cikáztak fejében a gondolatok, nem tudta, hogy mit tegyen. Persze tudta jól, hogy mi lenne a helyes, de valami nem engedte, hogy ezt ki is mondja.

A hideg zuhany sem segített, amit a lejátszott mérkőzés után vett. Ez máskor mindig megtette hatását, de most még ez sem használt, ahogy a hideg kőkorlát sem, aminek neki dőlve figyelte a borongós tájat.

Fekete – fehér, széles csíkos kötött pulóvert viselt, melynek alja egészen combja közepéig ért. A hideg elől ugyan nem rejtette el, de az jótékonyan hatott testére. Barna tincsei rendezetlenül omlottak vállára, amit a zuhany vize okozott, azonban mit sem törődve ezzel, szürke szeme előre meredtek. Ha valaki ebben a pillanatban nézet volna bele tekintetébe, azonnal hátrált volna. Megannyi érzés kavargott benne, amit nehéz lett volna megérteni rögtön.

Azok, akik ismerték, észrevették volna az ott megbújó könnycseppeket, de ezt nem akarta, hogy lássák. Mindig erősnek mutatta magát, mégis mikor egyedül volt, magányosan, feladta ezt és elengedte magát.

Tudta jól, hogy egyszer el fog jönni annak is az ideje, hogy már a barátai előtt sem tudja majd tartani magát, de az utolsó percekig húzni akarta ezt. Egyszer ki fognak törni érzései, és volt egy olyan sejtése, hogy ez akkor fog megtörténni, mikor nagyon nem számít rá.

Gondolataiból a feje mellett elnyúló karok rángatták ki, aminek tulajdonosa hátának dőlt izmos mellkasával. Tenyerét nem sokkal ezután már a nyakánál érezte, ahol lassan fogta meg láncát.

– You’ll never walk alone – olvasta el Tom a cédulán lévő feliratot, melyet ujjai között tartott. – Ez pedig mindig is így lesz! Van egy olyan érzésem, hogy akitől kaptad, sokkal fontosabb volt neked, mint Bryan.

– Mert ez az igazság! Bryan már a múlt és egyáltalán nem érdekel. Tudod egy valamit nem értek?! – jelentette ki Lara, nem foglalkozva azzal, hogy hetekkel ezelőtt még boldogan nyilatkozott párjáról. Tom mindig is tisztában volt azzal, hogy már régen nem olyan volt ez a kapcsolat, mint a kezdetekben, de örült annak, hogy boldogan látja a lányt. – Téged miért nem hívtak be a csapatba? Habár lehet azért nem, mert majd a Vb-n számítanak rád.

– Még messze van, majd kiderül, hogy mit akarnak tőlem – felelte a kérdésre. Elterelve magáról a szót, visszakérdezett. – Te döntöttél már?

– Nem… hiába gondolkozom rajta, egyszerűen nem megy – jelentette ki halkan. Percekig álltak szótlanul, a külvilág zajait hallgatva. – Azt hiszem, jobb lesz, ha nem megyek ki a mai meccsre. Estig mindenképp döntenem kell.

– Rendben, de én attól még megyek. Találkozom néhány barátommal is – válaszolta a szőkés barna hajú férfi, miközben visszahúzta karjait. Pillanatokig nézte még a távolba meredő lányt, majd megfordulva, visszament a nappaliba.

– Már öt hosszú éve, hogy egyedül vagyok – suttogta félve Lara miután hallotta az ajtó záródását. Arcát lassan szántotta végig egy könnycsepp, mely végül a földön halt meg. Tudta, hogy már nem sokáig fogja magában tartani a felgyülemlett érzéseket, de ezeket addig akarta bent tartani, amíg csak tudja.

A szomszéd lakosztályban lévő férfi, mindet hallott. Nem akarta kihallgatni, de mikor meghallotta csapatának kedves mondatát, már nem tudott nem odafigyelni. Egyre jobban érdekelte a fiatal nő, akivel kapcsolatban sejtései kezdtek beigazolódni, ami a mez és a hallott mondat, csak még jobban előresegítettek. Ám ezeken felől sokkal jobban érdekelte az az érzés, amit akkor kerítette hatalmába, mikor játékát figyelte. Tisztában volt vele, hogy eddig még sosem találkoztak, ennek ellenére tudat alattija jelzet számára, hogy nem először látta már a lány lendületes megmozdulásait.

A kint álló személy visszament a hálóba, így még hallotta Tomot elköszönni, majd a becsukódó ajtó hangját is. Pillanatokra megállt, majd az éjjeliszekrényen lévő telefonjáért ment. Szétnyitva a készüléket, névjegyzékéből kikereste apja számát és már hívta is őt.

Ismerte annyira, hogy tudja, mit fog mondani. Biztos volt benne, hogy ilyen lehetősége nem fog adódni máskor, ezért ki kell használnia. Különben örökre bánni fogja, de ebben nem volt biztos, hogy ez így lenne.

Negyedórányi szöveget hallgatott végig apjától, mire lerakhatta a telefont, mégsem érezte azt, hogy tudna dönteni. Hiába sorolta fel az ésszerű érveket Anthony, nem érezte azt, hogy neki feltétlenül szerepelnie kellene ezen az Olimpián.

A szekrényhez lépve, kivette szürke Nike pulóverét, hozzá fekete térdnadrágját. Kibújva a kötött darabból, magára kapta a sportosabb felsőt, majd az alsót is felvette. Mezítláb lépet bele fekete, fehér csíkos cipőjébe, amibe beledugta a fűzőket, de ennek ellenére azok végei kilógtak.

Haját egyszerűen összefogta, majd fejére húzta a kapucnit. Nem tudta, hogy mihez fog kezdeni, de nem akart a szobában lenni. A szabadba vágyott, ezért nesztelenül lépdelt végig a helységeken, mintha valaki aludna.

Ugyanígy ment végig a folyosón, egészen a liftig. Fellélegezve vette tudomásul, hogy senki sincs rajta kívül, mintha eddig attól félt volna, hogy valaki meglátja. Ez nagyon is közel állt a valósághoz, mivel érezte, nem lenne könnyű dolga erősnek mutatnia magát most bárki előtt.

Nem tudta, hová megy, csak hagyta, hogy lábai vigyék előre. Mosolyogva vette tudomásul, hogy végül a foci pályánál köt ki. Mindig is megnyugtatta, amire most mindennél nagyobb szüksége volt.

Könnyedén ült fel a vaskorlátra, majd szemét a zöld gyepre függesztette. Fogalma sem volt, hogy mit kellene tennie, korábban még sose került ilyen helyzetbe. Érezte, hogy valami meggátolja a döntésben, és tudta is, hogy mi ez, mégsem mondta ki.

Szeme sarkából látta, hogy valaki mellette felkönyököl a vasra, de nem nézet az illetőre. Mindketten előre néztek, nem szóltak a másikhoz. Csak levegő vételük zavarta meg a beálló csendet, de az is másodpercekig.

– Valami baj van? – kérdezte meg egy idő után az idős férfi.

– Ha az annak számít, hogy nem tudok, vagyis nem akarok dönteni, akkor nagy bajban vagyok – bólintott rá Lara. Nem értette, hogy miért mondja el a gondját az idős trénernek, de valamiért megbízott benne.

– Ha elmondja, miben kell dönteni-e lehet, hogy segít – mondta segítség gyanánt. Remélte, hogy a lány nem fog elmenni és elmeséli neki a problémát, így megismerheti kicsit.

– Egész eddigi életemben imádtam a focit. Ezt tanúsítja az is, hogy már öt évesen egy Liverpool-i csapatban játszottam. Életem első meccsét ott nyertem meg – kezdet bele Lara. Mosolyogva idézte fel magában a régi képeket, amin kicsin játszott a csapatával.

– Lehetett látni a profizmust ma a játékán. Gondoltam, hogy nem csak hobbiból játszott – mondta Luis Aragonés. – Még mindig nem emlékszik. Bárcsak elmondhatnám neki, hogy ki vagyok, és hogy ki is ő valójában, kinek a lánya!

– Mindig is keményen edzetem, és ennek köszönhetem, hogy a fiú csapatban játszottam végig. Az elején azt hittem, hogy nem fogadnak majd be, mert lány vagyok, de nem így történt. Miután látták, hogy mennyire keményen küzdök, befogadtak – folytatta életének egyik részének elmesélését. Fogalma sem volt, hogy miért beszél erről, de folytatta tovább. – Tíz éven keresztül rengeteg bajnokságot nyertünk meg. Az utolsó évben a döntőmérkőzés előtt két héttel felkerestek az Arsenal női csapatának megfigyelői. Ajánlatot tettek, hogy legyek a csatárjuk, de én időt kértem, ezért egy hónapot kapta. Még aznap levelet is kaptam egy New York-i gimnáziumból, ahova meghívtak, hogy tanuljak ott sporttagozaton. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Sosem játszottam együtt lányokkal, de azt tudtam, sokkal másabb, mint ami eddig volt.

– Mit választott? – kérdezte meg. Érdekelte, hogy mi történt az unokájával ez alatt a tizenöt év alatt. Bár tudta, hogy sok mindent nem fog megtudni, de már ez is több mint a semmi.

– Végül elfogadtam a New York-i ajánlatot és elutaztam Amerikába. Talán jobb is volt, hiszen nem lett volna könnyű az új csapathoz szoknom – mondta, miközben előre révedt. Arca és szeme kifejezéstelenek voltak. A megemlített események, mind felidéződtek benne, mintha újra átélné őket. – Mindezek után nem voltam képes pályára lépni. Egy sima edzésen, vagy egy tét nélküli meccsen játszottam, de egy bajnokin már nem tudtam – itt megállt. Lelki szemei előtt újra átélte azokat a perceket, amikor a lelátóról nézte barátait, akik boldogan küzdenek, hogy végül a legjobbak között legyenek. Újra eszébe jutott Tom arca, akinek sok mindent köszönhet, hogy nem veszítette el magát. – Mivel, muszáj volt egy sportot felvenni, így a kosárlabda mellett döntöttem. A kondim meg volt hozzá, csak a szabályokat kellett megtanulnom. Nemsokára már tétmérkőzésen játszottam, ahol volt pár játékos megfigyelő. A végén megkerestek, és ajánlatot kaptam, hogy legyek a Liberty támadója. Mindez öt éve volt. A szerződést aláírtam, és most én vagyok állítólag az egyik legjobb játékos. Talán ezért is kerestek meg, hogy játsszak az Olimpián.

– Értem, de mi ezzel a baj? Hiszen, ha felkérték, akkor egyszerű a válasz, nem? – kérdezte nyugodtan az edző. Ám látva a merev ülést, azonnal rájött, hogy mi is az igazi baj.

– A baj csak annyi, hogyha elfogadom a felkérést, azzal elismerem végleg, már kosaras vagyok, de ez egyszerűen nem megy – felelte Lara a kérdésre. Végig ez gátolta meg, ezért nem mert igent mondani Annenek azonnal. – Az eszem azt diktálja, hogy fogadjam el, de a szívem és a lelkem mást sugall. A labdát rúgni mindig jobban szerettem, mint a kezemben tartani vagy pattogatni. Nehéz bevallani, de a kosarat sose tudtam annyira élvezni, mint a futballt és most kijelenteni azt, hogy végleg vége…

– Nem könnyű – fejezte be Aragonés. Végighallgatta a lány beszédjét, és rá kellett jönnie, hogy egész lénye, kisugárzása, hangja, arcvonásai és a sport iránti szeretete, amit érzet mondandója során, csak egy valakire emlékeztette. Nem másra, mint az édesanyjára, Gabrielléra. – Pont olyan, mint az édesapja. Volt szerencsém megismerni, mikor Spanyolországban játszott.

– Ezt sokan mondták már, főleg a keresztapám, akit minden bizonnyal ismer is. Ő a Liverpool edzője, Rafa Benitez – mondta, miközben mosolyogva az idős edző felé fordította arcát, aki ekkor láthatta, hogy szemében furcsa fény csillan meg. Már tudta, hogy el fogja fogadni az ajánlatot és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy olimpiai bajnok legyen. – Azt hiszem, már tudok dönteni. Köszönöm, hogy meghallgatott.

– Nincs mit – mondta egyszerűen. Lara lassan leugrott a korlátról, majd zsebre dugott kézzel visszaindult az épület irányába. Az idős férfi még sokáig figyelte távolodó alakját. Ennyi idő után láthatja a lányt, de nem árulhat el neki semmit. Valahol fájt neki a tudat, hogy nem ölelheti magához egyetlen unokáját, mégis a tudat és az előbb tapasztaltak vigasztalták. Vigasztalták, hiszen annak ellenére, hogy Lara nem ismerte anyját, teljesen olyan volt, mint ő, néhány dolgot kivéve. Külsőre sok hasonlóság volt köztük, kivéve szeme és haja színe. Belsőleg is hasonlított, bár itt is megjelentek apja tulajdonságai. Míg anyja a teniszért rajongott, ő a fociért. – Remélem, nemsokára eljön azaz idő, amikor mindenre emlékezni fog.

Lassan ő is visszaindult, hogy megnézze, mit csinálnak a csapattagok. Sokan a kinti teraszon ültek és beszélgettek. Mindenki elfoglalta magát, hiszen még holnap sem lesz mérkőzésük, bár már többet fognak edzeni, mint a mai nap.

***

A nap rég felkelt és ezernyi sugarával próbálta felmelegíteni az időt, az éjszakai és a tegnapi esőtől. Célját elérte, hiszen a levegő felmelegedett, ennek köszönhetően pedig Rottenmann utcái megteltek emberekkel.

Az egész várost beszélgetéseik, nevetéseik zaja töltötte be. A tömegben sok fotós és néhány riporter is volt, hogy interjúkat és fotókat készítsenek. Nem is csoda, hiszen a spanyol válogatott játékosai egy kis szabadidőt kaptak az edzés előtt, ezért találkozhattak családtagjaikkal, barátaikkal a városban.

Lara is ott volt a városban, ám ő próbált minél jobban rejtőzködni a fotósok elől. Fekete topot viselt, melyen sárga színű feliratok voltak a kollekció jelszavaival és az elmaradhatatlan pipával. Mindehhez világosbarna, szövet térdnadrágot vett fel, melyen rengeteg zseb volt. Lábán egy ugyanolyan színű papucs volt, mint a topja. A pántja sárga volt, míg a talp része fekete, amire rá nyomták a márka jelét.

Mellette Tom sétált, akin fehér póló és világos színű térdnadrág volt, hozzá fehér sportcipőt viselt. Mindkettőjük szeme előtt fekete napszemüveg volt, ezzel eltakarva tekintetüket, hogy ne ismerjék fel őket.

Tegnap este felhívta Annet, és elfogadta az ajánlatot, ezért is bujkált annyira. Volt egy olyan érzése, hogy már az ő neve is felkerült a nyilvános listára, így megannyi kérdést fog kapni, egészen az olimpiáig.

Hirtelen feltolta tekintete elől szemüvegét feje tetejére, mivel nem volt biztos abban, amit látott. Tegnap felhívta néhány francia barátja, akiknek a jegyei nála voltak és a megbeszéltek alapján, itt a városban fognak találkozzanak. Ha nem csalt a szeme, akkor épp őket látta nem messze. Mindketten abba az irányba indultak el és hamarosan már a kisebb csoportnál voltak.

– Sziasztok, srácok – köszönt hangosan Lara. A hat fiú és a három lány, azonnal felé fordult.

– Végre! Már azt hittük, hogy sosem értek ide – mondta egy fekete hajú és zöld szemű férfi. Tincsei a zselének köszönhetően az égnek álltak, míg arcán mosoly bujkált. Lassan mindegyikőjük az érkezők felé vették útjukat, aztán öleléssel és két arcra puszival köszöntötték őket.

– Én nem is kaptam semmilyen ölelést vagy puszit! – mondta tetettet dühvel Tom. Lara elé lépet és összeborzolta már így is szénaboglyára emlékeztető tincseit.

– Most sem is kapsz… de ha azt akarod, hogy az legyen a legfőbb hír, hogy összejöttünk, akkor felőlem kaphatsz kettőt – felelte mosolyogva Lara. Tudta, hogy ezzel le tudja fegyverezni a másikat, hiszen mindkettőjüknek elegük volt már az újságokból.

– Inkább menjünk – szólt Pierre, a fekete hajú srác. Mindannyian a ma esti francia mérkőzésre jöttek el, amit már nagyon vártak.

Már épp elindultak volna, mikor Larát felismerte egy arra járó operatőr. Sietősen szólt riporterének és azonnal felé indultak, nehogy elmenjen. Észrevéve őket a barna hajú, barátait előre küldte, hogy őket békén hagyják.

– Jó napot Miss Hamilton. Lehetne pár kérdésem? – kérdezte a barna hajú férfi kezében egy mikrofonnal. Lara annak érdekében, hogy hamar szabaduljon, rábólintott.

– Igen, csak ha lehetne, fogjuk rövidre – felelte a húszas éveiben járó férfinek.

– Természetesen – válaszolta az mosoly közepette. – Nos, a hírek szerint részt fog venni az idei nyári Olimpián. Szeretnék ehhez gratulálni!

– Igen, idén én is benne leszek a csapatban. Köszönöm. – Már teljesen érzelemmentesen tudott válaszolni a kérdésekre. Fel sem vette azokat, mintha nem is neki szólnának.

– Mivel mindenki tudja, hogy te Angliában éltél sokáig, így biztos vagyok benne, hogy nekik szurkolnál az Eb-n, de ők, mint ismert, nem jutottak ki – fűzte mondatokba gondolatait. – Így most kinek szurkolsz?

– Sok favoritom van, akiknek drukkolok. Mivel Madridban születtem, így a spanyoloknak, de ha nem mondom melléjük a franciákat, akkor néhányan megorrolnak rám – kezdet bele a kedvencei mesélésébe. – És még a németeket se hagyhatom ki, bár őket nem nagyon csípem. Az első számú kedvenc válogatottam az a spanyol.

– Őket titkos befutónak tartják. Ezt sugallja az első mérkőzés végeredménye is – mondta a férfi. – Akkor gondolom, azt szeretnéd, ha ők lennének a bajnokok. Szerinted ki lesz a gólkirály?

– Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ezt kívánja és ha ez így lesz, ajánlom mindenkinek, hogy utazzon Madridba, mert biztos nagy buli lesz – kezdte monológját. – A gólkirály címre eddigi három góljával esélyesen pályázik David Villa, de ez még változhat, hiszen soká lesz még vége a tornának.

– Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésekre. Még egyszer sok szerencsét az Olimpiához! Addig is töltsd jól az időt – jelentette ki a férfi, majd elköszönt és továbbmentek.

Visszatolva szemüvegét tekintete elé, barátai után indult. Néhány méter után azonban újra meg kellett állnia, ugyanis hátulról a lábainál egy kis kezet érzet. Megfordítva fejét odanézet, de a kéz tulajdonosa elé futott és a jobb lábát karolta át.

Újra előre nézve, egy kislányt látott, aki nem igazán foglalkozott azzal, hogy kibe kapaszkodik. Barna tincsei két copfba voltak összefogva, majd hatalmas barna szemét lassan emelte fel Larára. Sötétbarna íriszében a huncutság fénye csillogott. Gondolkodás nélkül guggolt le hozzá, miközben mosolygott, mintha ez szokványos lenne.

– Kis csillag, a szüleid hol vannak? – kérdezte. Szeme elől feltolta a szemüveget, hogy jobban megnézhesse a gyereket. Választ nem kapott, csak az egyik kisujját fogta meg és maga után kezdte húzni Larát. – Hé! Hová viszel?

A kicsi már futott, de neki csak nagyobbakat kellett lépnie. A kislány egyfolytában kacagott, melyet Lara boldogan hallgatott. Szemében végiglátta a boldogság fényét, így tudta, hogy szülei biztos nagyon szeretik. Nemsokára megálltak, ahol négy személyt látott, akik neki háttal álltak.

– Elnézést! Ő itt nem a maguk lánya? – kérdezte meg az idegenektől, miközben lenézet a kislányra, aki még mindig szorosan fogta ujját. A megszólítottak lassan feléjük fordultak.

– Kicsim, már megint elmentél! – mondta egyszerűen egy sötétbarna hajú nő. – Elnézést, remélem, nem okozott gondot.

– Egy ilyen kis tündér, mint ő, sosem okoz gondot – válaszolta kedvesen Lara. Míg hozzá a nő angolul, a lányához spanyolul beszélt. Most jött rá, hogy valószínűleg ezért nem válaszolt a kérdésére. Csak néhány pillanat múlva vette észre, hogy kik is állnak vele szemben. David Villa és feltehetően a felesége, míg mellettük ott állt Fernando Torres és barátnője. Mindannyian őket figyelték, amint a kislány szorosa, fogja kisujját.

– Zaida, kicsim most már enged el a néni kezét. Biztos van dolga és így nem tud elmenni. Nézd, itt van Olalla. Fogd inkább az ő kezét, a néni pedig had menjen el.

– Ez mi? – kérdezte a kislány Larától, mikor leguggolt. A jobb karján lévő feliratra mutatott. Mindennél csak az volt számára a legmeglepőbb, hogy értette, mit kérdez tőle a kicsi.

– Ez olyan dolog, ami remélem, ha felnősz neked nem lesz – válaszolta spanyolul. Nem értett már semmit, hiszen ő sosem tanult spanyolul, és nem is élt ott, csak ott született, de onnan hamar eljöttek. Ezért teljesen hihetetlennek tartotta, hogy ő válaszolt, ennek ellenére mégis saját hangját hallotta. Mióta idejött az Eb-re, az élete teljesen megváltozott. Kiderült, hogy már régóta megcsalja Bryan, akivel felbontotta az eljegyzést is. Egy különös érzés, mely azt sugallta, hogy a spanyol kilences mez tulajdonosát már ismerte és mindezek tetejébe most még kiderül, hogy érti a spanyol nyelvet és beszélni is tud egy kicsit, teljesen kikészítette. Mindezt egy mosollyal próbálta eltakarni, kisebb nagyobb sikerrel. – Prücsök most már engedd el az ujjam. Inkább a szüleiddel töltsd az időt, ne egy vad idegennel. Én is jobban kihasználtam volna az időt, de én már nem tehetek semmit – mondta neki Lara. Tudta, hogy nem sokat árt belőle a kislány, de érezte, ahogy enyhül a fogás az ujján.

Az álló személyek végiglátták a fiatal nőn az átsuhanó szomorúságot, amikor rábeszélte a kicsit, hogy engedje el. Miután elköszönt mindenkitől, szemüvegét visszarakta szeme elé, majd megfordult és barátai felé indult. Visszapillantva, látta, ahogy Zaida őt figyeli. Mikor a kislány is észrevette, elkezdet neki integetni kis kezével. Lara visszaintett neki, miközben mosolygott.

Elérve barátait, Tom átkarolta vállát. Ők az iménti jelenetből nem láttak semmit, mert a hatalmas tömeg mindent eltakart. Vidáman cseverészve mentek a parkoló felé, ahol a Cadillac parkolt. Annak ellenére, hogy még sok idő volt az esti meccsig már elindultak Bernbe, ahol a franciák a hollandok ellen mérkőznek majd meg. Lara és Tomon kívül még hárman ültek be hozzájuk.

– Hazafelé te vezetsz – mondta a mellette ülő férfinak, aki mindezt csak egy széles mosollyal nyugtázta. – Nincs kedvetek a meccs után egyet játszani?

– Ha a pályát lerendezed, akkor szerintem mindenki benne lesz – válaszolta az egyik utas.

Lara útközben telefonon lebeszélte, hogy este a mérkőzés után a pályán játszhassanak. Mögöttük Pierre jött hasonló nagyságú terepjáróval. Olyan gyorsan mentek, amennyire csak lehetett.

Az ezüstszínű jármű sofőrje külsőleg nem mutatta, de belül tombolt. Csak egy kérdés fogalmazódott meg fejében és amint megérkeznek, felteszi ezt a kérdést apjának, hiszen ő sosem tanult spanyolul. Mégis már most előreérezte, hogy választ nem fog kapni, mint oly sokszor.

8. Újra játszani...

A futballpálya teljesen üres volt, mégsem ment fel, csak felült a vaskorlát felső rúdjára és gondolkozott. Nem tudta, hogy miként döntsön, de lelke mélyén már érezte, hogy elfogadja a nem mindennapi ajánlatot.

Leugorva a vasrúdról, a focit maga előtt vezetve a pálya közepére ment. A különböző cselek elvégzésével egyre jobban elveszett a szeretett játékban, kivonva magát a világból, oda, ahol nincs semmi, csak ő és a labda. Ennek köszönhetően azt sem vette észre, hogy idő közben közönsége is érkezett a focisták személyében.

Egy újabb cselt elkezdve, csakis a bal lábát használta. Mindenki azt hitte, hogy a vele szemben lévő kapura fogja lőni, de ezzel a gyepen lévő nem így volt. Nem túl magasra rúgta fel, majd a már lefelé szálló labdát tökéletes ütemben találta el jobb lábával. A lelátón ülők mindegyike felugrott helyéről, hiszen a pálya közepén állt, mikor elrúgta a focit. A labda egyenesen a kapu felé száguldozott és néhányan már a hálóban látták, de Lara nem ezt tervezte. A lövéskor a felső lécet célozta, amit tökéletesen el is talált. Ennek következtében a labda száguldozva szállt visszafelé, mint egy bumeráng. Eddig is megdöbbenve figyelték a fél pályáról elrúgott focit, de a fiatal nő következő mozdulatain még jobban meglepődtek.

Lara a felé szálló gömböt várta, nem foglalkozott a figyelő pillantásokkal sem. Egyre közelebb került a pörgő tárgy, amit egy jól időzített bal lábas kapáslövéssel, újra a kapu felé címezte azt. Az erő, mellyel elrúgta a focit kivett kicsit az egyensúlyából, de ahhoz nem eleget, hogy elessen, csak a kapucnija csúszott le fejéről. Fel sem nézve a kapu felé futott, hogy újra végig csinálhassa előbbi mozdulat sorát.

A kezdő kör közepén állva, dekázni kezdet, ismét háttal a kapunak. Mozgásából arra lehetett következtetni, mintha mögötte az ellenfél szeretné leszerelni. Könnyedén átemelte képzeletbeli támadóján a labdát, majd megfordulva újra elrúgta ballal, amiből ismét gól született.

A lelátóról kíváncsi tekintettek fürkészték Lara minden egyes mozdulatát. Ezek pedig egyikőjüknek túlságosan ismerős volt, de nem tudta, hogy hol és mikor találkozott már vele. Mégis ismerős volt neki az az energia, ami minden mozdulatból áradt a lányból.

Néhány csel és trükk után, a korlát tövében lévő kulacsához ment. Még mindig nem nézet fel, csak a kezében lévő hideg vizes palackkal foglalkozott. Kortyolva belőle, meglátta a lelátón lévő kisebb tömeget, amint őt követik tekintetükkel. Mégsem foglalkozott velük, csak jót mosolygott magában, látva arcokra kiülő döbbenetet.

Az üres kulaccsal a kezében előrehajolt, hogy felvegye a lába előtt lévő focit, majd a szálloda felé indult. Elérve azt, az erkélyek előtt állt meg, lerakva mindent kezeiből. Jobb hüvelykujja és mutatóujja segítségével hangosan fütyült, amivel a második emeleten alvó Tomot is felébresztette. Nemcsak az éles hang miatt kelt fel, hanem már ismerte Lara szokását, így be tudta azonosítani, hogy csakis ő lehet a hang okozója. Felállva a kanapéról az erkélyre ment, ahol kihajolva meglátta a lányt.

Meglepődni sem volt ideje, hiszen azonnal repült felé az üres kulacs, majd a labda is. Ezt nem csak ő nézte, hanem a focisták is, akik ugyanúgy reagáltak a látottakra, mint ő. Megdöbbenve vették tudomásul, hogy könnyedén dobta fel Lara az üres palackot, olyan hat méter magasba.

– Enged teli a kulacsot, és dobd vissza – mondta Lara. Tom szótlanul ment a fürdőbe, majd teli engedte a kezében lévő tárgyat hideg vízzel. Végezve a kéréssel, visszalépdelt a lent várakozóhoz az erkélyen.

– Miért nem szóltál, hogy reggel menjek ki eléd? – tette fel kérdését Larának. Leejtve a kulacsot, a lány tökéletesen elkapta azt, amibe bele is ivott.

– Mert tudom, hogy szeretsz aludni. Ráadásul korán érkezett a gép, és ha felköltelek, hogy gyere értem, egész nap morogtál volna – jelentette ki, miközben megfordult. Elindult vissza a pályára, de még fejét hátra fordítva beszélt Tomhoz. – Majd még beszélünk, addig is inkább menj és szedd rendbe magad!

Lassan visszament a pályához, ahol a körülötte lévő futókörökön kezdet el futni. Időérzékét teljesen elveszítette, fogalma sem volt, hány óra lehet és mióta van már kint. Csakis az érdekelte, hogy gondolatait elűzze, és ne gondoljon a kapott ajánlatra, ami sok mindent megváltoztathat.

***

Az idő lassan vánszorgott déli tizenkét órához, ám ez nem látszott a szürke, fekete felhők miatt, melyek az egész eget beborították. Egyik jelenség sem ígért semmi jót, csakis a szakadó esőt jósolta.

A várostól elszigetelt szálloda ebédlője lassan telt meg azt ott megszállókkal. Azonban mér voltak olyanok, akik végeztek ebédjükkel, és felálltak asztaluktól, aztán együtt mentek fel szobájukba, melyet közösen használtak.

– Egy meccs, egy – egy ellen? – kérdezte meg útközben a fiatal nő a mellette lépkedő férfit.

– Rendben, de előtte átöltözöm, ahogy gondolom te is – mosolyodott el közben a szőkés hajú srác. A liftnél álltak meg, ami pár perc múlva kinyitotta ajtóit.

Nem sokkal később már a szoba ajtaján léptek be az előszobába, ahol kettéváltak útjaik. A lány hálóba, míg barátja a fürdőbe ment átöltözni. A francia ágyra dobált fekete nadrágot vette fel, amiben reggel is kint volt. Levéve pólóját is, fekete sportmelltartójára fehér, hosszú ujjú mez felsőjét húzta magára. Hiába hasonlított kedvenc csapatának a mezére, mindig is sajátjának vallotta, ahogyan régi csapattársai is.

Elől a szponzor neve, a csapata címere és a márkajelzés volt felnyomva, míg hátul a kilences szám, felette a Croft név volt olvasható. Még barátaitól kapta, és ebben játszott utolsó mérkőzésén is öt éve. Ezért volt ott a mez alján vezetékneve, máskülönben nem léphetet volna pályára, becenevével nem.

Haját nem fogta össze, csak egy gumiszalagot rakott hajába, mely hátra fogta tincseit. Még mielőtt belelépet volna stoplis cipőjébe, felhúzta fekete sportszárát, majd az évek alatt megannyiszor használt technikával bekötötte a fűzőket.

Kilépve a nappaliba, barátja még akkor vette fel felsőjét. Fekete és vörös színben díszlett öltözéke, míg stoplisa ugyanolyan volt, mint Laráé. Szótlanul indultak el a szobából, amit hamarosan be is zártak.

A lift lassan vitte le őket a földszintre, ami csak tovább várakoztatta a játszani akarókat. Kilépve a nyílt ajtókon, Tom egyenesen a recepcióra ment a labdával együtt, hogy leadja a kulcsot. Megtéve ezt, kisietett Lara után, akit már a pályán talált.

– Meddig játszunk? – kérdezte a pálya széléről. A lány már javában melegített, amihez ő is hozzá kezdet.

– Négy gólig. Az nyer, aki hamarább belövi a negyediket – jelentettei ki egyszerűen.

– Mi a tét? – kérdezte meg, mivel mindig volt valami, amiért játszottak.

– Még nem tudom, majd meglátjuk – vont vállat, miközben felállt. Az arcára eső csepptől elmosolyodott, majd elszántan nézet barátjára. – Remélem, azért tisztában vagy még azzal, hogy imádok esőben játszani!

– Miért… – nem fejezte be kérdését. Az eleredő eső válaszolt rá a lány helyett.

– Csak ezért – felelt mégis Lara a ki nem mondott kérdésre. Ördögien elmosolyodva indult a középkezdés felé, majd még utoljára hátraszólt a férfinek. – Sok szerencsét!

Magával vitte a focit is, és várta, hogy Tom is kövesse, hogy kezdetét vegye játékuk. Nem beszélték meg, hogy ki merre fog támadni, ezt már a felállással tisztázták, így Larának arra kellett küzdenie, amerre reggel is lőtte a labdát. Percekig csak arra vártak, hogy melyikőjük fogja elrúgni a labdát, de egyikük sem mozdult

Az esőcseppek megállíthatatlanul hullottak alá az égből, ostromolva ezzel a kint lévőket, hogy minél hamarabb menjenek az oltalmat nyújtó fedél alá. Lara ismerte eléggé ahhoz Tomot, hogy tudja, nem fogja sokáig bírni ezt a türelmi játékot. Ezért is volt könnyű dolga, mikor el akarta venni tőle a focit, egy köténnyel máris ő volt előnyben. Lefordulva ellenfeléről, a labda után indult, hogy megszerezze első gólját, ám Tom is ismerte eléggé, így szabályos szereléssel, visszakontrázott.

Percekig csak így játszottak, amivel a másik képességeit mérték fel. Erre azonban már más is felfigyelt. Az egyik ablakból látták játékukat, majd az illető rohant elmondani barátainak a látottakat.

– Ezt látnotok kell! – szólt be az ebédlőbe barátainak. Szerencséjére az edző nem volt ott, így hangoskodását nem hallotta.

– Talán egy medvét láttál? – kérdezte meg mosolyogva Casillas, amin mindenki felröhögött. Fogalmuk sem volt arról, hogy mit láthatott Sergio, de valahol érdekelte őket.

– Persze! Tudjátok, az a csaj, aki itt van meg a Bayernes srác kint játszanak az esőben – kezdte el mondani a látott pillanatokat. Nehezen hitte el, de sejtette, hogy következő mondatával a többiek is így fognak érezni. – Már vagy tíz perce játszanak, de nem bírnak egymással. Ráadásul nem úgy néz ki, hogy a srác visszafogná magát!

– Én már itt sem vagyok – jelentette ki David Silva. Felállt, majd a hátsó kijárat felé, hogy megnézhesse a kint folyó eseményeket.

Percekkel később követték őt, de az ajtóban megtorpantak a szakadó eső miatt. Mikor azonban látták a pályán zajló játékot, kirohantak a lelátóra, aminek teteje megvédte őket a további ázástól. Egymás mellé leülve figyelmesen nézték a zajló mérkőzést, ami cseppet sem volt könnyű egyik fél számára sem.

Lara újabb támadást vezetett, ám ezt Tom mindennél jobban meg akarta akadályozni, mivel gól született volna belőle, ha nem teszi ezt. Átemelve feje felett a labdát, megkerülte ellenfelét, majd már rohant is a kapu felé.

A fehér anyag teljesen átázott testén, ami így már bőréhez tapadt. A víztől csöpögő ujjvégeket tenyerébe zárta, hogy ne akadályozzék semmiben sem. Nedves tincsei arcához tapadtak, amiket a futás közbeni ellenszél sem távolított el bőréről.

Tom le akarta szerelni, de becsúszásával csak azt érte el, hogy a lány is elesett, nem messze a kaputól. A vizes fű miatt, Lara tovább csúszott a kapu felé, amit lendületének köszönhetett. Sebesen közeledett a kapufa felé, amivel az ütközést már nem tudta megakadályozni.

Kicsit felhúzta térdeit, majd mikor talpa találkozott a kapufával, visszalökte magát. Visszafelé csúszva a kifejtett erőnek köszönhetően, a nyirkos gyepen meg – megpördült. A labdához érve, könnyedén rúgta el azt, amit Tom nem ért el. Az egészet lassított felvételként figyelte tovább, ahogyan barátja próbálja beérni a lassan hálóba kerülő focit, míg ő megállt a forgásban.

Mikor tudatosult benne, hogy ő lőtte az első gólt, lassan felállt. Felső alját megfogva, megtörölte arcát, ami kevésbé volt már nedvesebb mozdulata után. Ám ezzel láthatóvá vált derekán lévő tetoválása is, melyet figyelmesen megnéztek a lelátóról is.

Első sorban azon voltak megdöbbenve, hogy kihasználva a vizes füvet, gólt szerzet, méghozzá nem könnyű módon, majd megpillantva a derekán tekergő tetoválás körvonalát, azonnal látták, hogy az nem kicsi. Teljesen meglepve nézték, hiszen karján már láttak egy feliratot, ami ehhez képest apróság volt. Mindezt az tetézte, mikor feléjük fordult és megláthatták a fehér mez elejét.

– Ez nem hasonló a mi… – akarta rákérdezni észrevételére Reina. Nem mondta végig, mivel szavába vágva, befejezték azt.

– Hasonló a mi mezünkhöz – bólintott rá Fernando. Figyelmesen megnézve, észrevette a különbséget, ami a címerben volt található, de a többi szinte ugyanaz volt.

Egyikőjük sem folytatta, hiszen tekintetük újra a játékra irányult. Az eső egyre jobban eset, amitől a pályán lévők még vizesebbek lettek. A lány minden egyes tincse bőréhez tapadt, míg barátja sem nézet ki jobban. Ráadásul az ő fehér mezén a csúszáskor szerzet zöldes – barna csík éktelenkedett.

Az újra kezdet játékban, Tom indította meg támadását. Amennyire csak tudott igyekezett Lara, hogy beérje a srácot, de elérve őt, elcsúszva előtte már is megszerezte a labdát. Már a csúszásban felküzdte magát, amit nem tudott megállítani, de már lábain állt. A labda után iramodva, minden erejét beleadva küzdött, mintha egy igazi tétmeccsen játszana. Évek óta ez volt az első alkalom, hogy ilyen bedobással, szenvedéllyel csinálja újra az egészet, de ez a kihagyás nem látszódott tudásán.

A tizenhatos vonal közelében járt, mikor elrúgta a focit. Alacsonyan szállt a kapu felé, végig pörögve, de az újabb gól születését a férfi védése megakadályozta. A kifelé repülő labdára Lara azonnal irányába mozdult, majd kapásból ballal visszaküldte oda, ahonnan érkezett. A nagy lendület miatt az elrúgás pillanatában megrendült egyensúlya a nedves gyepen, így ismét elesett.

Több mint félórán keresztül művelték ezt, amit a lelátón végignéztek. Egymással és a vizes fűvel is meg kellett harcolniuk, ami kisebb, nagyobb szerencsével sikerült is. Ezért is kötötte le annyira a játékosok figyelmét ez a mérkőzés, ami nem volt átlagos, már abból a szempontból sem, hogy egy nő és férfi játszok. Ráadásul cseppet sem látták úgy, hogy a Bundesligában játszó férfi visszafogná magát.

Három – három volt az állás, ami azt jelentette, hogy egy gól és vége a játéknak. Mivel az előbbi gólt Tom rúgta, így Lara végezte el a középkezdést. Minden tartalékát, tudását és tapasztalatát összeszedve indult el a kapu felé, ügyelve, nehogy elcsússzon. Tudta jól, hogy ellenfele erre nem fog figyelni, csak igyekezni fog, hogy utolérje és hatástalanítja támadását. Pillanatok múlva ez meg is valósult, mivel szeme sarkából látta, hogy elcsúszott.

Jóval a tizenhatos előtt volt, mikor elrúgta a focit, de nem akart ilyen könnyen gólt szerezni. Célzáskor a felső léc közepét vette célpontnak, amit tökéletesen eltalált. A magasan visszarepülő gömbért felugrott, majd egy tökéletes ollóval visszalőtte, ami kacsázva szállt sebesen a levegőben. Figyelve a labda útját, oldalra érkezett a fűre, amit észre sem vett. Szemei szorosan követték a mozgó tárgyat, ami tekintetének lassan vánszorgott előre, hogy végül megszülessen az utolsó, a győzelmet jelentő gól.

Tom még próbálta megakadályozni a gólt, de esélye sem volt ezt megtenni. A hálónál pihenő labdát kezébe vette, majd visszaindult a füvön fekvő lányhoz. Mosolyogva rázta meg fejét, amikor látta, hogy immár háton feküdve, felhúzza felsőjét, hogy a hideg cseppek lehűtsék felmelegedett bőrét.

Rengetegszer látta Lara kemény edzéseit, amit még ő maga is nehezített, de mindig döbbenten vette tudomásul, hogy lágyan izmos teste mennyi energiát rejteget. Az évek alatt egyre erősebb lett, ami törékeny alkata nem nagyon mutatott meg. Ezért sem hittek benne sokan, ahogy ő sem, mikor először találkoztak.

– Még nézőink is voltak, de azt hiszem, ezt csak neked köszönhetjük – jelentette ki Tom, miközben felsegítette a fiatal nőt. Tisztában volt vele, hogy Lara megnyerő személyisége mellé, még külső adottságai is párosulnak, amik rengeteg férfit arra késztetnek, hogy többet akarjanak tőle. Ő mégsem tartozott közéjük, inkább a húgaként tekintett rá.

– Miről beszélsz? – vonta fel kérdőn szemöldökét. Látva a lelátó felé való bólintást, lassan megfordult. Kíváncsian figyelte az ott ülő csapatot, akik még mindig őket nézték. – Akkor kapnak még egy kis ráadást – jelentette ki, ördögi mosolyával.

Egyet előre lépve, mindkét irányba megdöntötte kissé fejét. Pár lépés futva tett meg, majd egy nehéz szaltó kombinációba kezdett, amit különböző csavarokkal fűszerezte. Már évek óta nem csinálta ezt meg, de még mindig tökéletes ütemben vitte véghez az elemeket. Mire a korláthoz ért, az eső is elállt, mintha csak a meccs idején akart volna esni. Kulacsáért nyúlva, hosszasan beleivott, hogy a hideg vízzel enyhítse szomját. Bármennyire is edzésben volt, sokkal többet kivett belőle a labdarúgás, mint a kosárlabda.

Mezével megtörölte arcát, amiből még mindig folyt a víz. Visszafordulva látta Tom ki nem mondott kérdését, amire csak elmosolyodott. A kulacsot zsebébe rakta, majd újra pár lépésben neki futott. Előre szaltót csinálta, amiből azonnal következet a fejjel lefelé csavar.

Egyáltalán nem félt, hogy bármi baj történhet vele. Nyugodtan pörgette magában előre a kombinációkat, amit régen mindig megcsinált.

Két hátra szaltó után, olyan magasra ugrott fel, amilyenre csak tudott. A levegőben lábait felhúzta, majd átkarolta azokat. Ebben a helyzetben egymás után négyszer fordult át magán. Amikor közelített a földhöz, kinyújtotta karjait, és a szerzet lendülettel visszalökte magát, hogy ismét négyszer átpördüljön.

Vissza leérkezve kezeivel ismét fellökte magát, majd Tom előtt állt meg. Az egyenesbe való érkezéskor a labdát megrúgta, ami a férfi lábára pattan, onnan pedig a kezébe.

– A régi szép idők! – jelentette ki mosolyogva a szőkés hajú. Emlékezet, hogy ezzel a mozdulat sorral, mindig Jessicát és pom – pom csapatát idegesítette, amiért nem állt be közéjük. Ezekre a figurákra ők nem voltak képesek. – Most már tudod, hogy miért kellett visszamenned New Yorkba?

– Megint én kaptam az év játékosa címet és a hozzá járó autót is, amit most szólók, hogy tuti nem fogsz vezetni – kezdte el beszámolóját Lara. Zsebéből elővette kulacsát, majd újra beleivott. Elindulva a hotel felé, még vettet egy pillantást a lelátó felé, ahol még mindig dermedten ült a többség. – Gondolom, nem kell elmondanom, hogy ki az az Anne Donovan?! Lényegében azért kellett visszautaznom, hogy személyesen kérhessen fel arra, hogy játsszak az olimpiai válogatottban, Pekingben – mindezt olyan nyugodtan mondta, mintha minden napos dolognak számítana. Még arra sem állt meg, mikor barátja lemaradt tőle, csak egyenesen ment az épület felé.

Tom hitetlenkedve nézet utána, ami a kijelentés mód eredménye volt. Nem tudta elhinni, hogy az egészet ilyen könnyedén fogadja Lara. Ő a lány helyében már rég izgulna azon, hogy egy ilyen lehetőséghez jutott. Ehelyett, ahogy máskor is tette őt, meg sem rázta ez, mindent ugyanúgy csinált és tett, mint az előtt.

Lara Hamilton legtöbbször a kivételhez tartozott, aki senki sem úgy tesz meg valamit, ahogy más tenné. Mindig is különböző volt, amivel sok mindent kiharcolt már magának, ezért is sétált nyugodtan és felhőtlenül a recepcióra, hogy elkérje a kétszáztizes szoba kulcsait. Míg más a helyében, már rég azon gondolkozott volna, hogyan tud majd minél jobb teljesítmény nyújtani, ő inkább egy forró fürdőre vágyott, hogy megdolgoztatott izmait ellazíthassa. Közben pedig nem akart gondolni semmire, csak élvezni a rózsa illatú víz kényeztetését. Nem pedig azzal foglalkoznia, hogy döntenie kell hamarosan.

7. Vissza New Yorkba... 2.

Lassan délután két óra lesz. Egy szobában, egy fiatal nő készülődik, fekete estélyi ruhát vett fel, mely tökéletesen illet alakjához. A hozzá választott cipő és táska, ugyanebben a színben harmonizált. Haját, egy átlátszó hajgumival fogta össze, míg elől hosszú frufruja arca mellé simult. A leheletnyi smink, amit felfestett magára, szépen kiemelte arcvonásait és szemeit. Sose rakott fel sokat, hiszen nem akart olyan lenni, mint a plázába járó elkényeztetett apuci kicsi lányai.

A nyakában ott lógott az ezüstlánc, a cédulával együtt. Nem sokszor vette le, csak akkor, ha muszáj volt. Füleibe egy könnyű és egyszerű, de elegáns fülbevalót rakott, bal csuklójára, pedig ezüst karkötőt. Végül a magas sarkút is felvette. Miután elrakta táskájába telefonját és iratait, kilépet a szobából.

– Na, hogy nézek ki? – kérdezte meg a kanapén ülő férfitől, aki lassan felnézet rá és elmosolyodott.

– Mondtam már, hogy jól – mondta, miközben felállt és Lara felé ment. Mikor elé ért, jobb kezével feje mellett hátra nyúlt, és a hajgumit egy jól irányzott csípéssel ketté szakította. A barna tincsek lágyan omlottak le vállaira, amik épphogy súrolták bőrét. – Így még jobban.

– Persze – persze, de most már le kell mennem, mert mindjárt két óra – jelentette ki, miközben a kerekasztalon lévő napszemüvegéért nyúlt. A fekete lencséket nem ölelte körül keret, az üveg fentről lefelé világosodott, míg az alján már teljesen fehér volt.

A lift hamar levitte őket az aulába, ahol ott volt a szerelmes pár is. Lassan lépdeltek oda hozzájuk. Mikor észrevették az érkező párost, mindketten elcsodálkoztak, Larán a fekete ruha csodálatosan állt.

– Te aztán kitettél magadért! – szólalt meg Daniel.

– Muszáj volt, ha nem fenyegettek volna meg, akkor biztos nem így megyek – adta a magyarázatot Lara, de amit ezután hallott a férfitől, kicsit felhúzta.

– Még így is látszódnak a szeplőid – jelentette ki, miközben az arcát nézte.

– Ne kezd megint! – mondta egy kicsit mérgesen. – Ha még valamit mondani mersz, én megöllek. Bár aztán engem meg Nicole öl meg, úgyhogy ki kell gondolnom valami jobbat.

Mind a négyen elkezdtek hangosan nevetni. Lara arcán sok szeplő volt, bár azok nem voltak annyira barnák, hogy messziről is lehessen látni. Őt nem nagyon zavarta, hiszen így született és nem az a típus volt, aki azért telepúderezze arcát, hogy eltakarja a szeplőit. Örömmel vette tudomásul, hogy ezzel is kitűnhet az átlagból. Sőt! Sokan mondták már neki, hogy jól állnak a szeplői.

Nem sokáig cseveghettek, mert ekkor egy hangos dudaszót hallhattak. Mindannyian felálltak és a kijárat felé vették útjukat. Ekkor Lara érezte, hogy figyelik a háta mögül, ezért ennek irányába fordította fejét. Néhány játékos állt a liftnél és őt nézték. Egy mosolyt küldött nekik, majd visszafordulva kilépet az ajtón.

– És még te csodálkoztál, hogy elhoztam a Cadillacet! – mondta Tomnak, amikor meglátta az autót, amely amerikai rendszámmal rendelkezett. Egy éjfekete Aston Martin állt a parkolóban, melyből minden bizonnyal tulajdonosa szállt ki.

– Úgy látszik, hogy emberedre találtál. Rajtad kívül még senkivel sem találkoztam, aki áthozatta volna a kocsiját Amerikából. De csak eddig – felelte csodálkozva Tom. Az autócsodából kiszálló férfi, lassan feléjük indult.

– Örvendek. Ryan Hayden vagyok – nyújtott kezet Larának, aki elfogadta azt.

– Lara Hamilton, de szerintem ezt már tudja – mutatkozott be a fiatal nő is. – Maga biztos Richard fia – mondta észrevételét, mert a férfi túlzottan hasonlított a csapat tulajdonosára.

– Igen, de indulnunk kellene, hogy időben a gépnél legyünk – nézett az órájára, majd visszaindult az autója felé. Lara még a barátai felé fordult és elköszönt tőlük.

– Ha egy karcolás is lesz a kocsin, kezdhetsz végrendeletet írni – mondta még a szőke hajúnak, majd ő is a kocsi felé vette útját. – Valahonnan ismerős a hangja, de vajon honnan?

– Indulhatunk? – kérdezte a férfi, mikor már a nő is bent ült mellette. A válasz csak egy fejbólintás volt. Egy fekete, vékony, szürke csíkos öltönyt viselt, mely alatt egy fehér ing volt, melynek felső három gombját nem gombolta be, így belátást engedve a kéretlen pillantásoknak.

Lassan elindultak a parkolóból és útjukba vették a repteret. A gyors autónak köszönhetően, hamar odaértek, ahol egyből a géphez gurultak és a kocsival beparkoltak a gép hátuljába. Onnan, pedig az utastérbe lépkedtek át, ahol eltöltik a következő hét órát.

***

New York utcái tömve voltak emberekkel, és az utakon lévő gépjárművekkel. Egy hatalmas épület előtt azonban nem egyszerű foglalkozású emberek voltak, hanem újságírók és fotósok. Rengetegen voltak, és várták a sztársportolókat és partnereiket. Mindegyiküknek az volt a feladata, hogy egy-egy sportolóval interjút készítsenek.

A szponzorok logóival ellátott hatalmas falak előtt, már álltak játékosok, akik különböző pózokban álltak be egy-egy fotósnak, de sokan csak egy személyre voltak kíváncsiak, aki még nem volt itt. Sokuknak ő volt a kedvence, mert ilyen alkalmakkor sok interjúra állt meg és hát ki ne szeretné, a New York Liberty legjobb dobóját, aki ebben az évben is sokat tett ahhoz, hogy megnyerjék a női bajnokságot, a WNBA-t. Tudták jól, hogy késni fog, hiszen értesültek arról, hogy elutazott megnézni az Eb-t és külön érte küldöttek, hogy itt lehessen.

Ekkor a lerakott vörös szőnyegnél egy sportautó állt meg. Egy ott álló személyzeti ember kinyitotta az ajtót, melyből a várt személy szállt ki. A sok újságíró és fényképész mellett volt néhány szurkoló is, akik azt akarták, hogy adjon nekik autogramot, amit meg is tette. Sőt, még néhányukkal közös képet is készített.

Ezek után magában sétált a szponzoros falak elé, ahol megállt és a megszokott menetsort végezte el. Sok firkásznak feltűnt, hogy nincs ott vele Bryan, akivel mindig megjelent egy-egy eseményen, mint kísérő.

– Miss Hamilton, válaszolna pár kérdésre? – kérdezte egy fiatal nő, a kordon mögül. Lara odalépet hozzá.

– Hívj nyugodtan Larának – mondta mosolyogva. Bár tudta előre, hogy mi lesz a beszélgetés fő témája, mégis ezt tette.

– Először is csodálatosan néz ki – jelentette ki a fekete hajú, szemüveges lány.

– Köszönöm – még mindig mosolygott, ilyenkor nem tudta megállni, hogy ne tegye.

– Nos, milyen érzés, hogy öt éve tagja a csapatnak, és ez a negyedik szezon, amit megnyertek? – tette fel első kérdését. Általában mindig ezzel szokták kezdeni a kérdések sorozatát.

– Természetesen boldog vagyok, hiszen egymás után négyszer megnyerni a bajnokságot, nem könnyű dolog. Ráadásul elég fárasztó is – válaszolta őszintén. Tudta előre, hogy ezután Bryanről fogják kérdezni.

– És a vőlegénye miért nem kísérte el? – kérdezte meg a következő kérdést. Tudta jól, hogy erre sok mindenki kíváncsi lesz, ezért is lett ez a következő mondata.

– Amint látja egyedül érkeztem és már nem vagyok eljegyezve – jelentette ki egyszerűen, miközben felemelte bal kezét, amin sehol sem volt gyűrű. Visszaengedve kezét, folytatta mondandóját, hiszen már ismerte a riportereket. – És még mielőtt megkérdezné, nem, nem csaltam meg Tom Hicksszel.

– Akkor miért szakítottak? – fűzte tovább a gondolatsort a lány.

– Hamarosan ön is látni fogja az okát, így erre most nem válaszolnék külön – felelte hidegen, ami nem volt tőle megszokott. A fekete hajú mellett álló férfi, tudta, hogy elérkezett az a pont, ahol már nem nagyon fog válaszolni Lara. Ennek ellenére tisztában volt azzal, hogy a játékos tudja, hogy mit csinál, ahogy azzal is, hogy észrevette ő is, egy kezdővel áll szemben. – Van még valami, amit kérdezni akar?

– Igen, még két kérdésem lenne. Az Eb-re egyedül ment el? – tette fel utolsó előtti mondatát.

– Ma érkezett az egyik régi barátom, de ha tudni akarja, hogy ki az, az interneten már biztos megtalálja a válaszát. El szeretném mondani, hogy nincs köztünk semmi, és nem szeretném, ha mindenféle cikk megjelenne arról, hogy összejöttünk és emiatt váltak el az útjaink Bryannel.

– Rendben. Az utolsó pedig az lenne, hogy mi történt a kezével? – kérdezte, miközben a jobb kezére mutatott, mely be volt kötve.

– Véletlenül eltörtem egy poharat, a szilánkok pedig megvágták a tenyerem – mondta el az igazságot, bár egy kicsit ferdített azon.

– Köszönöm, hogy válaszolt a kérdésekre. Sok sikert a következő idényre – mondta el jó kívánságait a nő. – Viszlát.

– Viszlát – köszönt el Lara. Több kérdésre már nem akart válaszolni, így bement a hotelbe, ahol az egész estélyt rendezték.

Nem sokkal utána megérkezett a volt vőlegénye és az újdonsült barátnője is. Mikor meglátták őket együtt, elcsodálkoztak, hiszen sokan még abban a hitben voltak, hogy ő, Lara vőlegény.

Lara, nem foglalkozott velük, megkereste Richardot, hogy megtudja miért kellett idejönnie. Az idős férfit egy nő társaságában találta meg, akit ő is ismert. A nő nem volt más, mint Anne Donovan, aki az olimpiára kimenő válogatott edzője volt. Már dolgozott együtt vele, hiszen két mérkőzésen ő is játszott, mivel az egyik válogatott játékos megsérült, ezért őt kérték fel, hogy játsszon helyette.

– Szia, Richard! – köszönt a tulajdonosnak Lara. A negyvenes éveiben járó férfi felé fordult, majd megölelte a lányt.

– Szia, Lara. Remélem a fiam vigyázott, miközben vezetett – mondta, miután elengedte, akit szinte már a lányának tekintette. Mikor öt éve felfedezte egy meccsen, már tudta, hogy nagy tehetség. Azonnal leigazolta, és mikor megtudta, hogy Liverpoolból jött, segített neki a beilleszkedésben is, majd lassan megszerette és úgy tekintett rá, akárcsak saját fiára. Bár sose mutatta be őket egymásnak.

– Nem, még túl lassan is vezetett – felelte vidáman. Szerette a sebességet, talán ezért is kapott olyan sok sportautót, különböző alkalmakkor. – És mégis, miért kellett visszajönnöm?

– Gondolom, felismered a hölgyet?! – mondta, miközben a mellette álló nőre nézett.

– Szia, Anne! – köszönt neki is külön. A nő rá figyelt, majd a férfira, utána visszanézet Larára, és belekezdet a válaszba.

– Nos azért vagy itt, mert van egy ajánlatom számodra – jelentette ki, a vörös ruhában lévő nő. – De szerintem jobb, ha leülünk.

– Öt perc múlva nem érne rá? Csak szeretnék köszönni a barátaimnak – mondta a két személynek. Meg se várva a választ, elindult a tömeg felé.

– Ebből lesz fél óra is – jelentette ki Richard. Jól ismerte Larát, ráadásul ő volt a csapaton belül a kedvenc játékosa, de ezt nem mutatta ki. – Minden itt lévő játékost ismeri, és biztos beszél majd velük. Ráadásul nem egy srác lesz, aki felkéri táncolni, ő pedig nem fog nemet mondani.

– Még van idő, hogy elmondjam neki – felelte Anne, majd mindketten leültek egy asztalhoz, és ott folytatták a beszélgetést.

Lara, sok baráttal rendelkezett a csapatnál, most azonban már eggyel kevesebbel, hiszen ezek után nem sokat fog Megannal beszélni. Igaz, nem is tudtak volna, hiszen eléggé elfoglalt volt. Nagy munkának számított Bryan szájának feltérképezése.

Egy asztalhoz ment, ahol csapattársai ültek, és vidáman beszélgettek. Az asztalnál nem egy híres New York-i kosaras foglalt helyet. Ashley Battle, Jessica Davenport, Tiffany Jackson, Janel McCarville, Leilani Mitchell, Erin Thorn, Lisa Willis és a párjaik foglalt helyet. Még néhány társa ott ült, feszélyezve Meganék körül. Mikor odaért az asztalhoz, köszönt a lányoknak.

– Sziasztok, csajok! – mindig így köszönt nekik, amit már megszokták. Hiába volt tőlük fiatalabb, úgy viselkedtek vele, mintha egy idősek lennének.

– Hé, Kid nem is tudtuk, hogy itthon vagy – szólalt meg Ashley. A fekete bőrű nő fogadta be először, nem viselkedett vele felsőbbrendűen, amikor viszont már bizonyította, hogy van itt mit keresnie, mindenki elismerte a tehetségét. A Kid, Lara egyik beceneve volt Amerikában, amit egy kosarastól kapott még évekkel ezelőtt.

– Jól vagy? – kérdezte meg Erin. Hátvédként játszott a csapatban, elég jól végezve munkáját. Lara, tudta, hogy a kérdésével az újdonsült párra gondolt, de azért visszakérdezett.

– Ha rájuk gondolsz, akkor igen. Nem én csaltam meg, hanem ő engem, pedig mindig ő gyanúsítgatott azzal, hogy lefeküdtem Tommal – válaszolta egyszerűen. Az ott ülők látták rajta, hogy egy kicsit zavarja, de azért nem fogja elhagyni magát. – Most megyek, de majd beszélünk még. Addig is jó mulatást.

– Szia! – köszönt el tőle az egész társaság, majd tovább folytatták a beszélgetést.

Egy másik asztalhoz ment, ami még nagyobb volt, mint az előző. Itt a New York Knicks játékosai és barátnőik ültek. Mikor odaért, senki nem vette észre.

– Ez szép fogadtatás, mondhatom! Még csak három napja mentem el, és egyikőtök sem vesz már észre – jelentette ki hangosan, hogy mindenki meghallja a felháborodását.

– Nézzétek már, milyen nagy szája van a Kölyöknek! – fordult felé David Lee, a csapat egyik dobója. – Tudod, három nap az nagyon sok.

– Meg ne merjétek kérdezni, hogy jól vagyok. Nincsen semmi bajom – mondta előre, mikor látta, hogy az egyik fekete bőrű srác, Nate meg akar szólalni. – Majd később felteszitek a kérdéseiteket, most megyek, jó szórakozást.

Lara visszaindult Anne-hez, de útközben megállították. Nem mondott neki semmit a férfi, csak a táncparkettre vitte és elkezdtek táncolni, miközben ő jobban megnézte a férfit. Sötétbarna, már-már fekete haja volt és világoszöld szeme, melyek a félhomályban szinte világítottak. A lányt szorosan magához vonta, majd a füléhez hajolt, és belesúgott.

– Jól vagy? – kérdezte meg halkan.

– Miért kérdezi ezt mindenki? Nincs semmi bajom – jeleltette ki kicsit felháborodottan. Már unta ezt az egy kérdést, amit már ezerszer megkapott aznap este. – Ez a hang túlismerős… de vajon honnan?

– Azért, mert látják a volt vőlegényed a szeretőjével – válaszolt, amivel kimondott egy olyan szót, amit csak egy valaki tudhat.

– Várjunk csak! Honnan tudja, hogy a szeretője volt, hiszen neki nem is mondtam… akkor csak ő lehet… – gondolkodott az iménti szón, majd halkan megszólalt, amire a férfi szemei jobban kinyíltak. – Te küldted, igaz? A képeket Bryanről, te küldted. Ne tagad, mert felismertem a hangod, és el is árultad magad.

– Úgy látszik, lelepleztem saját magam, de remélem, nem haragszol azért, mert elküldtem azokat – mondta, miközben fél mosolyra húzta ajkait.

– Ugyan, legalább nem kell hallgatnom a féltékenységi kirohanásait Tomra – felelte nevetve ás valójában tényleg így is gondolta. – Habár, az újságok biztos azt fogják írni, hogy én csaltam meg Tommal, de én tudom, hogy mi az igazság és ez a lényeg.

Lassan vége lett a számnak, így a táncolók elhagyták a parkettet. Laráék, ahhoz az asztalhoz sétáltak, ahol Ryan apja és a válogatott edzője ült, viszont mikor leültek, Richard felállt és az emelvény felé ment, majd a mikrofon előtt megállt.

– Köszönöm mindenkinek, hogy eljöttetek a szezonzáró ünnepségre és Larának külön, hogy visszajött és kihagyta a mai meccset – kezdett bele beszédébe, miközben a lányra nézett. Ezen kijelentésén, sokan felnevettek, hiszen ismerték Lara különös hóbortját, mely a labdarúgás felé irányult. – Nos, ahogy az elmúlt években már-már szokássá vált, ismét a női csapatunk egyik játékosa kapta meg az év játékosa címet, de ezt egy kicsit később. Most pedig érezzétek jól magatokat!

– Lara akkor beszélhetnénk? – kérdezte meg a mellette ülő nő.

– Igen – felelte határozottan, míg Anne felé fordult, hogy hallhassa a szavait.

– Nos, amint mondtam, lenne egy ajánlatom a számodra. Az, pedig nem más… – kezdett bele a gondolataiba, amit az előbb abbahagyott.

***

Néhány órával ezelőtt, miután Lara elment a férfival, Tom visszament a szobába. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen addig, míg el kell indulnia a mai meccsre. A nappaliban tv-t akart nézni, de nem talált semmi nézhető műsort.

Felállt a kanapéról, majd a háta mögé nézett. A komódon meglátta a whiskys üveget, amiből még nem sok hiányzott. Tudta, hogy valami olyan történhetett, amitől a lány zaklatott lett, mert akkor szokott erőset inni.

Lassan odalépett a bútorhoz, majd a poharat kereste. Tudta, hogy kint itta meg a kiöntött italt, így az erkélyre ment. A járólapokon megtalálta a szilánkokat, és néhány darabon rászáradt vért is. Már biztos volt benne, hogy Lara kezében összetört a pohár, és ennek köze van a gyűrű eltűnéséhez is.

Visszaindulva, a lány hálójába ment, ahol egyből kiszúrta az ágyon lévő borítékot. Odament a franciaágyhoz, majd a levélért nyúlt. Abból kivette a fotókat, és alaposan megvizsgálta őket. A képek láttán nem hibáztatta Larát, hogy szakított a férfivel, és dühét is megértette, amivel összetörte a poharat. Gondolataiba merülve kiment a szobából, és megpillantotta a széttört telefondarabokat is. Ezen már csak elmosolyodott, hiszen elég lett volna kikapcsolni a készüléket, de a lány mindig a könnyebb utat választotta, ha ideges volt.

A slusszkulcsért nyúlva a belépőjegyeket is elvette. Magához véve napszemüvegét, elindult az ajtó felé.

***

Lara, olyan ajánlatot kapott, melyet nem minden játékosnak ajánlanak fel a pályafutás során, neki viszont fogalma sem volt, hogy mit is válaszoljon rá. Fogadja el, és újra kezdje el a kemény edzéseket, vagy utasítja vissza és pihenjen.

Az utóbbival olyat tenne, amit hátralévő életében valószínűleg ezerszer meg is bánna. Nem is az edzéssel volt a baja, hanem az Eb-vel. Imádta a focit még mindig, és szeretné megnézni a döntőt, és az előtte lévő mérkőzéseket is. Emiatt volt olyan tanácstalan

– Az edzések mikor kezdődnének? – kérdezte meg azt, ami a legjobban foglalkoztatta. Tudta jól, hogy ez a pár napos pihenő is sokat kivett belőle, így sok munkája lesz.

– Már elkezdődtek, de tudom, te külön kérted, hogy engedjenek el az Eb-re, így ebben a hónapban még nem kell visszajönnöd – mondta mosolyogva Anne. Látva a megkönnyebbült arcot, igazat adott a hallottaknak, mi szerint rajongásig oda van a labdarúgásért. – De ahogy látom, a kezed sincs rendben.

– Ha erre gondolsz, ez semmiség. Egy-két hét és már nem is fog látszódni – adta válaszát a kezén lévő fehér anyag okára. Már egyáltalán nem érezte, mintha ott se lenne kezén. – Mikorra kell választ adnom?

– Holnap estig. Ha nem vállalod el, akkor egy másik játékost kell keresnem – felelte. Remélte, hogy elfogadja, az ajánlatot, hiszen elég jó játékos, és ráadásul ő csak azért kosarazik, mert szereti. Nem azért, hogy megkeresse a fizetését, csak élvezi a játékot.

– Értem. Holnap este felhívlak – mondta Lara, miközben felállt, majd szemével Richardot kereste, akit meg is talált, újra a mikrofon mögött. Magában erősen arra szuggerált, hogy ne az következzen, ami az elmúlt években megannyiszor megtörtént.

– Hölgyeim és uraim, az estélynek lassan itt a vége, ezért szeretném átadni az év játékosának a díjat, valamint a címmel járó ajándékot. Az év játékosa nem más, mint… – kezdet mondatába, miközben kibontotta a borítékot. Lassan elolvasta a nevet, majd látva azt el is mosolyodott. – Lara Hamilton, becenevén The Kid. Gyere fel, és vedd át a jutalmad Lara.

– Köszönöm, de a csajok nélkül ez nem sikerült volna. Már kezd egy kicsit fura lenni, hogy harmadik éve én kapom – mondta, miközben a fejét csóválta. Visszaemlékezve az elmúlt évekre, azonnal az ajándék jutott eszébe. – Ha nem jövök vissza, akkor kinek adtátok volna oda? Remélem, most nem egy kocsit vettetek, mert már nem nagyon fér a garázsba, pedig az jó nagy.

Kijelentésére mindenki elnevette magát. Ez pedig már megszokott volt, hiszen mindig szórakoztatta a többieket. Ezért is tudott a srácokkal sokat ökörködni, amibe később a csajok is beszálltak, így lett jó köztük a baráti kapcsolat.

– Hát akkor el kell, hogy szomorítsalak – jelentette ki a férfi. Kezéből egy kulcsot lógatott lefelé, amit átadott Larának. – Remélem, azért tetszik majd.

– Ne már! De legalább valami sportkocsi, ami egy erős motorral van összerakva? – kérdezett rá. Ha már megint egy újabb járműt kap, akkor legalább legyen gyors.

– Ezt neked kell eldönteni – mondta a férfi majd lement a színpadról, és elköszönt a játékosoktól. – Mindenkinek kellemes nyarat kívánok. A szezon kezdetén találkozunk ismét.

Mindenki elindult kifelé, így Lara is néhány Knicks játékos mellé szegődött. A szponzor fal előtt ismét megálltak pár fotóig, majd együtt folytattatva útjukat, mentek a parkolóba. Megnyomva a kapott kulcs riasztóját, egy tűzpiros Ferrari 430 Scuderia lámpái villantak fel, rajta két szürke verseny csíkkal, vékony rézfelnikkel.

– Ha neked nem kell Kölyök, nálam van hely – mondta mosolyogva Nate. Ennek ellenére már mindenki tudta, hogy megtartja az autót, hiszen egy elég gyors modellről van szó, amivel tud száguldozni.

– Azt hiszem, akad még hely neki, de megyek is és kipróbálom – felelte, majd a kocsi felé vette útját. Kinyitva az ajtókat, meglepődve tapasztalta, hogy az ajtók felfelé nyílnak. Miután beült és bezárta azt, a srácok elé hajtott. – Majd legközelebb!

Felhúzva az ablakot, száguldozva ment el a helyszínről. Csupasz talpa gyengéden nyomta a pedált, amiről még beszállás után vette le a cipőt. Szélsebesen járta New York utcáit egy órán keresztül, tesztelve, hogy mire képes a Ferrari, majd haza indult, a gazdag negyedben lévő villájához.

***

Lassan felkel a Nap, ezzel egy újabb napot elkezdve. A narancssárgás égen egy repülőgép repült, majd ereszkedni kezd a már látszódó leszálló pályára. Nem sok utasa van, ami a korai időnek köszönhető és annak, hogy már sokan megérkeztek a mérkőzésekre.

Pár perc múlva az utasai kifelé igyekeztek a váróterem felé sietve. Egy barna hajú nő, már nem először ült ezen a gépen, ami idehozta. Kifelé szállva, a hosszú lépcső tetején megállt, és elnézet a tájra. Napszemüvegének sötét lencséjén a napsugarak meg – megcsillantak, majd ő is követte a többi embert.

Kilépve a hatalmas épületből, a várakozó taxik egyikébe ült be, majd elmagyarázta, hogy hova is szeretne eljutni. Fekete sporttáskájából álló csomagját, maga mellé raktak. Tisztában volt vele, hogy hosszú lesz az út, így szürkés szemeit az elsuhanó tájra függesztette.

Másfél órás autóút után szállt ki a szálloda előtt. Kifizetve a sofőrt, egyenesen a recepcióra ment. A korai időnek megfelelően, még senki sem volt az előtérben. A pult mögött ismét a szőke hajú nő állt, farmert és blúzt viselve.

– Jó reggelt – köszönt kedvesen Lara. – A kétszáztizest nem tudná kinyitni nekem? Egy barátom van a szobában, és még biztos alszik.

– Jó reggelt – üdvözölte hasonlóképpen a nő is az érkezőt. Leakasztva a kívánt kulcsot, kilépet a pult mögül. – Természetesen, mehetünk is.

– Köszönöm – mosolyodott el Lara. Nem túlzottan örült volna annak, ha Tom felébredésére kellene várnia, így megnyugodva tapasztalta a készséges segítséget.

Miután kinyitotta az ajtót, a recepciós visszament a lifthez. Belépve az előszobába, azonnal meglátta a kanapén alvó férfit. Csomagjával együtt besietett a hálóba, hogy átöltözhessen és lemenjen a pályára.

Fekete rövidnadrágot és pólót vett fel, melyek szorosan simultak testére. Hozzá még fehér alapon szürke csíkokkal ellátott pulóvert választott, melyen ott volt az elmaradhatatlan ezüstszínű pipa és a márkát jelző név.

A szekrény előtt heverő fekete stoplis cipőt gyorsan húzta fel lábaira. Ellenőrizve a bekötött fűzőket, fejére hajtotta kapucniját, majd elhagyta a szobát. A még mindig mélyen alvó Tomra nézet, aki magáról a takarót is lerúgta. Hozzá lépve, visszatakarta, majd pillanatokig figyelte a békés arcot. Elmosolyodva felegyenesedett, majd elvéve a fotelban lévő labdát, elindult a bejárat fel, hogy végre a pályán lehessen.