A város forgatagában, az egyik kávézóban tizenegy vidám fiatal beszélgetett. Előttük italaik és a rendelt ételek voltak, melyet már félig meddig megettek.
– Vasárnap nem megyünk el snowboardozni? – kérdezte meg Lara a többiektől.
– Én benne vagyok – válaszolta az egyik szőke hajú lány, akit Chloének hívták. Barna szemei barátságot és kedvességet sugároztak. A többiek csak bólintottak a felvetésre, egy valakit kivéve.
– Ha te belementél volna, nem is ismernék rád Tom – jelentette ki nevetve Lara.
– Esküszöm, egyszer megfojtalak! – felelte a szőkés barna, szemét forgatva.
Néhány pillanat múlva mindannyian felálltak az asztaltól, miután kifizették a számlát. Még volt néhány óra a mérkőzés kezdetéig, így úgy döntöttek, hogy bejárják a várost. Ahelyett, hogy az érdekességeket nézték volna meg, egymást ugratták. Már évek óta ismerték egymást, ezért jól el voltak a közös társaságban. Bár ezt Tom nem mondhatta el, hiszen legtöbbször rajta poénkodtak.
Hiába járták be az egész várost, még mindig hátra volt egy óra a kezdésig. Ezért is kerestek egy kávézót, ahová beülhetnek. Ha Franciaországban vannak, ezt minden este megteszik, bár általában Tom nem szokott ott lenni, mivel nincs sok ideje hosszú nyaralásokra.
– Hol fogtok aludni? – kérdezte meg Lara barátaira nézve.
– Chloé szüleinek van itt a közelben egy nyaralójuk – válaszolta az említett lány mellett ülő srác, akit át is ölelt. Immár két éve alkotta boldog párt, ami rájuk nézve még sokáig fog tartani. A barna hajú srác súgott valamit a lány fülébe, aki ettől elmosolyodott. Végszóra italaikat is kihozták, amit többségében Heineken volt, kivétel két pohár Cocát, amit Pierre és Tom kértek.
– Akkor a mérkőzés után játszunk egyet? – tette fel újabb kérdését Lara. Abban biztos volt, hogy a három lány nem fog játszani, ők mindig csak nézik játékukat. Miután belekortyoltak az előttük lévő italba, mind beleegyezően bólintottak az ötletre. – Jobb lesz, ha indulunk, lassan kezdődik.
– Rendben, de előtte még be kell fejeznünk ezt – mondta mindenki egyszerre, majd megitták kért rendelésüket. Pillanatokkal később egyszerre álltak fel az asztaltól, majd indultak el a nem messze lévő stadionhoz. Egyedül Lara maradt hátra, hogy kifizesse a számlát.
Egész úton hátul haladt, kissé lemaradva barátaitól, miközben telefonja kijelzőjét bámulta. Fogalma sem volt, hogy felhívja-e az apját, vagy sem. Mélyen magában érezte, hogy most is csak kitérő változatokat fog kapni, ahelyett, hogy végre meg tudná, miért tud ő spanyolul.
Elszánva magát, tárcsázni kezdte a telefonszámot. Lassan emelte füléhez a készüléket, miközben továbbsétált. Várva, hogy felvegyék a másik oldalon a telefont, végig azon gondolkozott, hogyan tegye fel majd kérdését.
– Miért tudok spanyolul beszélni? – kérdezett rá azonnal, mikor elhalt a búgó hang, jelezve, hogy apja fogadta a hívást. Valamiért úgy érezte, jobb, ha egyből a lényegre tér.
– Szia, Lara – köszönt rá az apja, mint aki meg sem hallotta a felé intézet kérdést. Érezte, hogy most már muszáj lesz válaszolnia, mégsem volt képes még mindig a múltról beszélni.
– Válaszol, vagy megint csak valamit mondasz, hogy ne kelljen elmondanod az igazságot? – kérdezte kissé ingerülten Lara.
– Kis korodban tanultál spanyolul. Remélem ez kielégítő válasz! – válaszolta félig meddig az igazat Anthony. Tudta, hogy egyszer mindent el kell mondania, de ennek még nem érezte elérkezettnek az idejét. Magának bevallva, ezt a pillanatot addig akarta húzni, ameddig csak lehetséges volt.
– És én miért nem emlékszem erre? – tette fel az ebből kikövetkeztetett kérdést.
– Nézd, mindent én sem tudhatok! Fogalmam sincs, hogy miért nem emlékszel erre – felelte, miközben próbált kiutat találni. Hiába tudta, hogy a sok hazugságnak, titoknak rossz vége lesz, de mégsem tudta elmondani az igazságot, még nem. – Most mennem kell kicsim, majd holnap beszélünk. Szia!
– Szia, apa – köszönt el a búgó vonaltól. Összecsukva a fekete készüléket, zsebébe csúsztatta. Hiába tükrözött nyugalmat arca, belül úgy tombolt, mint vihar idején a tenger. Ő pedig csak hánykolódik a kérdések tengerében, ami egyre jobban háborgott.
***
A holland – francia mérkőzés nem volt valami felemelő élmény Lara és barátai számára. A félidőben ugyan még csak eggyel vezetek a hollandok, de a második negyedben minden megváltozott. A végső végeredmény 4-1 lett. Így az utolsó két mérkőzés dönthet arról, hogy ki jut tovább a csoport második helyen.
Lara még a vége előtt néhány perccel elindult a stadionból, hogy autójához menjen. Mindenhol sötétség uralkodott, így arra a döntésre jutott, hogy átveszi ruháit. Felnyitva a csomagtartó ajtaját, elhúzta táskája cipzárját.
Levéve fekete topját, fekete melltartójában állt az éjszakában. Az anyag színe még jobban kihangsúlyozta bőre barnás árnyalatát. Hiába volt sokat napon, nem a sugaraknak köszönhette ezt a színt. Sokan éltek abban tudatban, hogy minden bizonnyal szoláriumban barnult le, de ez sem volt igaz. Mindig is ilyen árnyalatban csillogott bőre, amiért sokan irigyelték. Sosem értette őket, hiszen ettől ő nem volt se több, se kevesebb.
Kivette fekete Nike mezét, majd sietősen bújt bele. Miután felvette azokat, leült táskája mellé. Kiemelve fekete, fehér csíkos sportszárát, maga mellé rakta. Még mielőtt felhúzta volna lábaira, felcsatolta sípcsont védőjét.
Adidas stoplisát kivéve, a már megszokott módon kötötte be, amit már ősidők óta használt. Sokan furcsán nézték tevékenységét, de már az sem volt megszokott, hogy nőként férfiakkal játsszon, így ezzel már nem is törődött.
Kezébe vette pulóverjét, majd lecsukta a csomagtartót. Haját összefogta, aztán belebújt szürke felsőjébe, melynek kapucnija fején maradt. Megnyomva a riasztott, visszaindult a már ürülő stadion felé, labdával a kezében.
A bejáratnál megállt, hogy megvárja azt a személyt, akivel telefonon beszélt. Szerencsére meghallva nevét, azonnal beleegyezett, hogy játszanak, így már csak pár dolgot kellett megbeszélnie a férfivel.
Olyan huszonöt évesnek tippelte, de nem olt benne biztos a gyér fény miatt. Arcát alig látta, ennek ellenére fekete haja még a homályban is csillogott. Mindent átbeszélve a visszavezető úton, lassan haladtak el az öltözők előtt, ahonnan még hangok szűrődtek ki. Nem foglalkozva ezekkel, kisétáltak a sötétségben lévő pályára. Elköszönve a férfitől, barátaihoz futott, akik már átöltözve vártak rá.
– Kezdhetjük? – kérdezte meg a kisebb csapathoz érve.
– Te velem leszel, Sammel és Dylannel – jelentette ki higgadtan Tom.
– Rendben – felelte nyugodtan Lara is. Levéve pulóverjét, folytatta beszédét. – Nincs kapus, és tíz gólig játszunk!
Látva a bólintásokat, leejtette a labdát, majd a kispadhoz sétált. Lerakva levett ruhadarabját, az egyik székre dobta, majd lábát a szélére rakva, ellenőrizte cipőjét. Igazítva egyet sportszárán, lassan visszasétált.
Pillanatok múlva az eddig lecsukott reflektorok felkapcsolódtak, fényárba vonva a pályát. Pár perce elejéig melegítettek, majd végezve ezzel, elfoglalták saját helyüket. Míg ők a pályán voltak, addig a három lány a mérkőzésen még francia kispadon foglaltak helyet. Sosem vágytak arra, hogy ők is beálljanak focizni, inkább nézték barátaik játékát. Nem voltak olyanok, mint Lara, akinek egész élete a sportok körül forgott, amibe a futball is beletartozott. Sőt, az állt az első helyen nála.
Hiába volt köztük ez az éles ellentét, megbarátkoztak a másikkal, és ez egyikőjüket sem zavarta. Ugyan ők is sportoltak, de nem úgy, mint Lara, aki profi szinten űzött mindent. Mindhárman a snowboard és a szörf szerelmesei voltak, amit a negyedik lány is hamar átvett tőlük.
A pályára tekintve, láthatták, hogy Laráék kezdik meg a támadást. Mind a négyen egyszerre indultak el, miközben egymás között passzolgattak, összezavarva ezzel az ellenfélt. Nem messze a kaputól mind megálltak, majd mivel Tomnál volt a foci, elrúgta azt.
A felső lécen csattanó labda egyenesen szállt visszafelé, Lara irányába. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie, így könnyedén felugrott a levegőben, és rúgta el a repülő tárgyat, ami szélsebesen haladt a kapu felé, ezzel megszerezve nekik a vezetést.
Hangoskodásukra a még öltözőben lévő játékosok is felfigyeltek. Közülük páran felálltak helyükről, majd a zaj forrás irányába indultak. Kiérve a folyosóról, figyelmesen tekintettek végig a pályán és az azon lévő személyeken is. Meglátva a fiatal nőt a levegőben és tökéletes ütemű rúgását, majd gólját, megdöbbentek. Hiába látták, hogy abból már gól lesz, nem akarták elhinni, hogy a pályán rohanó lőtte azt el és övé az a gól is.
Egyre többen lettek, így néhányan már a gyep szélén álltak, ahonnét még jobban látták az ott történő eseményeket. Teljesen meglepte őket a látvány, hogy egy nő férfiak között játszik, de ez nem látszik a játékon. Ráadásul tökéletesen meg tudták ítélni, hogy emiatt nem hagyják magukat és a lőtt gólja sem volt ráhagyott, hiszen ketten is próbáltak védeni, mindhiába.
Az oldalvonalnál állók közül mindenki Lara mozgását figyelte, amiből kiolvashatták, hogy nem egy kezdő játékát nézik. Ezt már a gól előtti pillanatokban látta Thierry Henry, amiből már így is meg tudta állapítani, hogy nem lenne könnyű dolguk ellene.
Fogalma sem volt, hogy ki lehet a nő, de még sosem látott olyan játékost, mint őt. Minden megmozdulásából áradt az energia, ami belőlük hiányzott az egész meccs alatt. Azonban benne sokkal több volt, mint ami bennük lehetett volna. Úgy vezette végig a kapuig a focit, mintha nem is számítana, hogy fizikailag nem olyan felépítésű, mint társai.
Ennek ellenére, ezzel nem foglalkozott, ezért is volt olyan látványos játéka, ami azt tükrözte, hogy fizikai hiányosságát, technikájával és gyorsaságával egyensúlyozott ki. Ezt bizonyította az is, mikor az ellenfél támadója becsúszva próbálta szerelni. Hiába csúszott el ekkor ő is, pillanatok múlva már talpon volt, és rohant a kapu felé egyedül, társai nélkül, akik nyugodtan figyelték mozgását. Ebből is lehetett sejteni, hogy megbíznak benne és tudják, hogy meg fogja szerezni a második gólját.
A három hátul maradt védekező közül, kettő még a félpályán akarta megállítani, nem sok sikerrel. Könnyedén lecselezve őket, elment mellettük, majd szemtől szembe robogott az utolsó játékossal. Megállva a tizenhatoson kívül, felmérte helyzetét. Csak ő és Pierre volt már ott, aki elindult felé. A labdára koncentrálva, felvette előbbi lendületét és közelített az ellenfél felé. Amennyire csak tudott közel ment a kapuhoz, hogy biztos legyen két gólos vezetésük.
Pár méterre a kaputól balra csinált egy bicikli cselt a férfi előtt, majd azonnal megismételte ezt a másik irányba is. Ezzel összezavarta az utolsó védőt, aki így elcsúszott. Emiatt ő könnyedén guríthatta be a kapuba a focit.
Ördögi mosollyal futott el a kapu előtt, miközben előre szaltózott. A földön fekvőhöz menve, kinyújtotta jobbját, hogy felsegítse barátját. Magához véve a labdát a középkezdés pontjához futott, majd letéve oda, újra elkezdték a játékot, ami egy újabb góllal végződött.
A kispadon ülő nők még csak most vette észre a kint álló focistákat, ami meglepte őket. Már az egész francia válogatott ott állt, és a pályán zajló játékot figyelték. Érdeklődve hallgatták, amint Laráról folyik a diskurálás, főként különös fizikai állapotán. Egyszerűen nem akarták elhinni, hogy olyan erő bedobásra képes, hogy lecselezzen három férfit. Főleg nem úgy, hogy ezt még utána is megtette még nagyobb bravúrokat bemutatva. Ráadásul mozgása a profizmust tükrözött, ami még a klasszisoktól sem volt megszokott.
Visszafordulva, eddigi döbbenetük még jobban elmélyült. Ismét Laránál volt a focit, amit még a tizenhatos vonalán kívül ballal rúgott el. Azonban az egészben az lepte meg őket, hogy az eddig egyenesen szálló labda, balra kerülte ki a védeni próbáló fejelőket.
Hitetlenkedve nézték a hálóban landolt focit, ám volt köztük olyan személy, akit ez nem tette meg. Már látta ezt a rúgást, csak még kicsi korában, de emlékei azonnal felidéződtek, így tisztán emlékezet arra, hogy ki volt az, aki ezt megcsinálta, és arra is, hogy ő volt az egyetlen, aki meg tudta ezt rúgni. Egészen mostanáig, hiszen a pályán sétáló nő könnyedén tette meg ugyanezt. Egyre jobban érdekelte kiléte és az is, hogyan tudta megcsinálni azt, amit a világon csak egy valaki tudott megtenni.
Látva, hogy befejezték a játékot, a lefelé jövők felé indult. Nem tudta, hogyan tegye fel kérdését, de végül úgy döntött, hogy angolul kérdezi meg a fiatal nőt.
– Elnézést! Megkérdezhetném, hogy kitől és honnan tanulta azt a rúgást? – kérdezte meg Henry azonnal a lényeget, ami érdekelte. A szürke szempár rávillant, melyben számára ismeretlen fény csillant meg.
– Magamtól – felelte egyszerűen Lara franciául. Teljesen meglepte válaszával, amiben az is közre játszott, hogy ő azt hitte, hogy angol vagy amerikai. – Hiába mondanám el a trükkjét, egyikőjük sem tudná megcsinálni! Ráadásul a mai teljesítménye után arra kíváncsi, hogyan lehet megvalósítani a rúgást? Kész röhej az egész!
– Azt ne mondja, hogy Anthony Hamilton egyik különös rúgását, amit csak ő tud megrúgni, magától tanulta meg. – Nem tudta elképzelni még a látottak ellenére sem, hogy ezt tényleg magától tette meg a barna hajú nő. Nem válaszolva rá semmit, pulóverjét magához vette, majd barátait is megdöbbentve, elindult a folyosó felé.
– Maguknak az a bajuk, hogy még mindig nem tudták túl tenni magukat azon, hogy Zidane visszavonult – jelentette ki Lara, pontosan Henry mellett megállva, neki oldalról. Nem nézet rájuk, de érezte, hogy míg ő a folyosóra bámul, az egész csapat rá figyel. – Ha ezen végre átlépnének, rájönnének, hogy nélküle is tudnak nyerni. Talán akkor érdemes lenne elmondani a rúgás lényegét, de ez még felesleges lenne most.
– Mégis mit tud maga arról, hogy mi történik a pályán? – kérdezte dühösen William Gallas. Teljesen felmérgelte a nő kijelentése, főleg úgy, hogy fogalma sem lehet arról, hogy mi zajlik le egy csapaton belül ilyen esetekben.
– Ha azt hiszik, hogy csak a szám jár és nem tudok semmit, tévednek! Tíz éves tapasztalattal, nem a semmiről beszélek – válaszolta hűvösen Lara. Nem érdekelte a kapott ellenszenv, de az már igen, hogy az igazságot is megkérdőjelezik. Ebben pedig nagy szerepet játszott az is, hogy túlságosan leragadtak a felszínen, ahol a nevükkel foglalkoznak és azzal, hogy ki milyen szerződést kötött valamely márkacéggel. – Talán, ha elfelejtenék a nevüket a pályán és nem azzal foglalkoznak, hogy hány milliós szerződésük van, nyerhetnének. De amíg ezt nem teszik meg, csak futkosni fognak a pályán az eredmény után, ami mindig a vereség lesz. Ha mégsem az, akkor pedig a nézőktől kapják meg azt, amit az ellenféltől nem! A pályán sosem az számít, hogy ki vagy, csak az, amit ott nyújtasz. Jobb, ha ezt hamar felfogják, mert most a süllyesztő felé haladnak, amitől a nagy nevek nem mentik meg a válogatottat. Csak az a kérdés, hogyha észbe kapnak, még vissza tudnak – e jutni a csúcsra?
Befejezettnek vélve dolgát, újra elindult. A döbbent tekintettek végigérezte magán, amik egy pillanatra sem szűntek meg. Hiába mondta ki az igazságot, tudta, nem lesz haszna. Nem képesek elfelejteni nevüket és amíg erre nem lesznek képesek, nyerni sem fognak.
Még kiskorában megtanulta ezt, így mikor apja először vitte ki a Chelsea edzésére, nem ijedt meg a nagy nevektől és ugyanez volt a Liverpoollal is. Hiába voltak köztük példaképei, ezt a pályán elfelejtette, nem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy egy sorozat világklasszis ellen fog játszani. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy sokukat lecselezte és ezért is kezdték megkedvelni és megérteni felfogását velük szemben.
Már nem emlékezett arra, hogy kitől hallotta ezt, de örökre eszébe véste ezeket a szavakat. Ezt sok alkalommal használta fel különböző helyeken, amivel kivívta magának a tiszteletet és az elismerést, megbecsülést.
A folyosó végén meglátta a franciák edzőjét, Raymond Domenechet, aki szebb napokat is megélt a válogatott élén. Tudta jól, hogy a férfi azonnal felismerte őt, hiszen évek óta ismerték egymást édesapjának köszönhetően. A jelen lévő franciák közül, csak ő ismerte múltját, így igazat adott mondatainak, ő mégsem tehetett semmit. Nem, mivel bármit is tesz, a játékosok felfogását és stílusát nem tudja megváltoztatni.
– Rég láttalak Lara – mondta az edző, miközben megölelte a lányt. A játékosok nem láthatták a jelenetet, csak hallották, és ezen nagyon meglepődtek. Már nem értettek semmit.
– Nem is volt olyan rég – felelte kedvesen a fiatal nő. Mintha előbb nem lett volna rideg, hangjából eltűnt a hűvösség. – De ha megbocsátasz, most mennem kell. Később még beszélünk.
– Szia – köszönt el a férfi is. A csapathoz ment, akik még mindig ugyanott álltak, értetlenül meredve rá. – A busz már vár.
– Ki volt ez? – tette fel kérdését Henry. Nagyon érdekelte a nő kiléte, hiszen más örült volna, ha beszélhet vele, de úgy látszik a barna hajú nem így volt ezzel.
– Szerintetek, miért tud olyan sok mindent a fociról? Elmondanám, hogy nem kispályás személyről van szó, aki csak hobbiként rúgja a bőrt – végignézett a csapaton és csak a kérdő tekinteteket látta, amit a kijelentése okozott.
– Fogalmunk sincs, hogy ki lehet ő – mondták egyszerre többen. Ezután Domenech Thierry felé fordult. Tudta, hogy a következő név neki ismerős lesz és sok mindent elárul számára.
– Az apja nem más, mint Anthony Hamilton…
***
A szürke terepjáró lassan haladt az autópályán. Bent nem szólt a rádió, hiszen az anyósülésen ülő fiatal nő aludt. Mikor a vezető férfi ránézett mindig elmosolyogta magát. Most látta először olyan fáradtnak Larát, hogy elaludjon.
Nem csoda, hiszen fél órás játék után, amiben nem volt félidő és csere lehetőség, még ő is elfáradt egy kicsit. Ezt tetézte még az is, hogy ő lőtt hat gólt. Az egészben az volt a meglepő, hogy játékukat végignézte a francia válogatott tagjai is. Mikor pedig elhagyták a gyepet, Larához odament Thierry Henry és ahelyett, hogy kedves lett volna vele, csak hűvösen elmondta a hibáikat, majd pulóverjét magához vette és mintha semmi sem történt volna, távozott a stadionból. Amikor beült az autóba, szinte azonnal elaludt, és azóta is csak ezt teszi.
Megérkezve a szállodához, Tom kiszállt, majd az anyósülés felőli ajtóhoz ment, és kinyitotta azt. Karjaiba véve az alvót, belökte az ajtót, majd lezárta az autót a riasztóval. Lassan haladt az épület felé, nehogy felébressze Larát.
Belépve az aulába, megpillantotta Danielt és Nicolet, akik épp indulni készültek. Szerencséjére szó nélkül, lépett vissza a férfi, majd kezében a szobakulccsal vele tartott a lifthez, hogy kinyissa az ajtót nekik.
Alig érezte Lara súlyát karjain, hiszen elég könnyű volt. Miatta nem is beszéltek hangosan, nehogy felébresszék beszélgetésükkel.
– Mi fárasztotta le ennyire? – kérdezte meg Daniel Tomot. Ő sem látta még ilyennek Larát barátságuk alatt.
– Fociztunk, de az egész napot végigszórakoztuk – válaszolta a barna szemű srác. – Ráadásul még valamilyen riportot is készítettek vele.
– Már csak két gól, aztán mehetünk! – szólalt fel álmából a szóban forgó személy.
– Kell nekünk a fociról beszélni! – jelentette ki mosolyogva Daniel.
Kinyitva az ajtót, elköszönt és visszaindult a lifthez. Tom maga után belökte az ajtót, majd a hálószoba felé vette útját. Bent lerakta Larát a franciaágyra, majd levette a cipőjét. Az alvó nő szinte azonnal megfordult és összehúzta magát.
A férfi ezen csak elmosolyodott, majd a takaróval betakarta őt. Néhány pillanatig még figyelte nyugodt arcát, végül kiment a szobából, behúzva maga mögött az ajtót. Percekkel később ő is lefeküdt aludni, hogy eltegye magát más napra.
Mindkettőjük számára befejeződött a nap, de nemsokára egy újabb kezdődik. Ismét meglepetést okozva Larának, aki még édesen alszik álmaiba merülve. Mit sem sejtve arról, hogy az élete körül egyre nagyobb titkok bukkannak fel, amikre nem kaphat még választ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése