5. Meccs, szakítás, barátság, titkok...

Az eső lassan és egyenletesen hullót alá az égből, de ez nem akadályozta meg a foci lázban égő drukkereket, akik vagy a kivetítőn, vagy a stadionban nézték a meccset. Mindez nem számított, csak az, hogy megnézzék a mérkőzést. Azt a meccset, amit az egyik csapat megnyer, és egy lépést tesz a csoportból való továbbjutás felé.

Pár perce fújták meg a kezdést jelentő sípot, mely az egész pályát betöltötte éles hangjával. Ezzel kezdetét vette a kilencvenpercnyi csata. Már az első percekben megmutatkozott, hogy a spanyol csapat irányítja a mérkőzést, mivel náluk volt legtöbbször a labda. Az oroszok is próbálkoztak, de megnyilvánult a spanyolok ereje és tapasztalata.

Egy-egy megmozdulás után, a szurkolók hatalmas ordibálással hajtották a csapatot. Ennek nem sokára meg is lett az eredménye, kiszolgálták őket egy csodálatos góllal. A huszadik perc környékén egy jól irányzott átadással David Villa gólt lőtt az oroszok kapusának, Akinfeevnek. Mindezt a másik csatárnak, Fernando Torresnek köszönhette.

Hatalmas ovációval örvendeztette őket a közönség nagy része. Sokan azt hitték, hogy a gól után, majd a vezető csapat inkább a védekezésre koncentrál, de nem így történt. Ugyanúgy a támadó játékukat játszották, ezért sem volt unalmas továbbra sem a meccs.

Lara a díszpáholy egy hátsó sorában foglalt helyet. Nem zavarta ez, hiszen innen is tökéletesen látta a mérkőzést. Szerencséjére, ide nem esett be az eső, mert különben nagyon elázott volna.

Miután elköszönt Danieléktől, felrohant a szobájához és lepakolta a kezében lévő tárgyakat. Fehér bokazoknit és ugyancsak fehér sportcipőt vett fel, amin arany pipa volt, majd az asztalon lévő belépőkártyát magához vette és visszaindult a parkolóban hagyott autójához.

Amilyen gyorsan csak tudott, elindult Innsbruck felé, hogy ne késse le a meccs kezdetét. Szerencsére az autópályán nem volt dugó, így hamar megérkezett a Tivoli Neu stadionhoz. Még volt negyedórája, így vett magának egy üdítőt, majd a jegykezelőkhöz ment, ahol a nyakában lévő kártyát egy vonalkód olvasóhoz hasonló készülékkel nézték meg, utána egy biztonsági őr megmutatta a helyét.

Kicsit még várnia kellett, de már majdnem megtelt az egész aréna. Ezután meghallotta a hangos bemondón a kommentátor szavait, majd nemsokára a himnuszok következtek. Mindezek után a sípszó éles hangját hallotta, melyet sokszor hallott testközelből is. Sejtette, hogy a spanyoloknak könnyű lesz a mérkőzés annyiból, hogy egy tapasztalatlan ellenfél ellen kell kiállniuk, de sosem lehet tudni.

Előbbi feltevését igazolta a gól, mely egy kicsit fura volt számára, de nem ismeretlen. Egy csatár lepasszolja a másiknak, aki abból gólt is lő. Ő is sokszor passzolta le annak idején és általában, ugyanígy ünnepeltek.

Ajkai szélén akaratlanul is egy mosoly jelent meg a helyzet miatt, hiszen nem mindennapi látvány, hogy egy csatár lepasszolja a labdát társának. Tudta előre, hogy meg fogják tőle kérdezni, hogy miért nem volt önző, ahogy egy csatár szokott. Ezt régen tőle is sokszor megkérdezték, de mindig ugyanazt válaszolta.

A meccs egy középkezdéssel folytatódott, melyet az oroszok kezdtek. Próbálkoztak a másik kapufája felé haladni, de a hátvédek és a közpályások nagyon jól védekeztek. Az egész eddigi meccset a

Újabb húsz perc telt el, amit a támadások sokasága jellemzett. A látványos cselek, kapura lövések és a dalok, melyeket danolásztak a szurkolók pompás hangulatot adott a harmincezer férőhelyes stadionnak.

Sok helyzet adódott a hispánok előtt, melyet most ki is használtak. Egy remek kiugratás után, ismét a hálóba talált a hetes számú spanyol játékos, mindössze egy perccel a félidő vége előtt így pedig már két gólos volt az oroszok hátránya. Egy percnyi hosszabbítás után, a játékvezető megfújta sípját, amire a pályán lévő játékosok levonultak az öltözőkbe. Ki örömmel, ki keserűséggel.

Larában boldogan tudatosult a tény, hogy a csapat, melynek magában szurkolt, két góllal vezet. Gondolataiból a zsebében rezgő készülék rázta vissza a valóságba. Mikor kivette onnan és megnézte a kijelzőt, egy rejtett számú telefonról hívták. Mivel nem tudta, hogy ki, és mit akar, így felvette.

– Igen. Lara Hamilton vagyok – mutatkozott be. – Kivel beszélek?

– Az most lényegtelen – mondta a feltehetően férfi. – Pár perc múlva kapni fog néhány képet egy alkalmazottól. Azokat e-mailben is elküldtem. Viszlát.

– Várjon, ezzel… – már csak a hívás végi hangot hallotta. – …mit akar mondani?

– Elnézést. Ön Lara Hamilton? – kérdezte egy fiatal lány, akin az Eb hivatalos pólója volt, amire csak egy fejbólintással válaszolt. Az alkalmazott kezében egy nagy alakú boríték volt, melyet most felé nyújtott. – Ezt, önnek hagyták itt – amint átadta a borítékot, azonnal el is ment.

Lara, nem nyitotta ki a kezében lévő tárgyat. Csak maga elé nézet és gondolkodott. Gondolkodott, hogy vajon mi lehet a tasakban. Míg ezen elmélkedett, lassan a játékosok is visszatértek a pályára. Az éles síp hangja hozta vissza a valóságba. Ahogy látta, nem sok változás történ a csapatokban, figyelme ismét az ölében lévő borítékra terelődött.

Lassan kinyitotta és kihúzta képeket. Ha eddig nem volt megdermedve, akkor most azonnal lefagyott, mert a képeken nem más volt, mint Bryan és egy nő, aki nem ő volt, hanem egy barátnak mondott személy.

Végignézte a fotókat, melyek sorozatban készültek, így folyamatosan látta a mozzanatokat, mintha egy filmet nézne. Sokan a képek láttán fájdalmat éreztek volna, de ő nem érzet semmit, üres tekintettel figyelte a szenvedélyes csókokat.

Sok idő telt el a meccsből, így mikor visszarakta a képeket, egy sípszót hallott. Már csak egy táblát látott, amin a kilences szám volt kivilágítva, majd a tízes szám következet. Ez azt jelentette, hogy Fernando Torrest lecserélték és helyére Cesc Fábregas állt be.

Lara, mint egy gép, úgy állt fel és indult meg lassan a kijárat felé. Ugyanilyen lassan jött le a pályáról a kilences számú spanyol is, aki hatalmas tapsot kapott.

A hatalmas stadion felett még mindig esett, így annak parkolójában is. Egy fiatal nő lassan közeledett az autójához. Arcán semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni, de belül tombolt. Valamiért nem fájt az neki, amit a képeken látott, de az, hogy nem mondta el sokkal jobban. Talán akkor most nem lenne ilyen állapotban?! Becsapva és átverve érezte magát. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen, vagy mit ne. Lassan beült a kormány mögé, majd a behúzott ajtóra támaszkodva arcára helyezte bal kezét. Próbált gondolkozni, de nem sok mindenre ment vele.

Ezért lassan elindította az Escaladét és visszaindult a hotelbe. Fejében gondolatok ezrei cikáztak, de egy épp értelmű sort sem tudott belőlük kirakni. Majd eszébe jutott, hogy e-mailben is kapott képeket, így úgy döntött, hogy ha visszaér, megnézi tényleg kapott-e levelet vagy sem.

Az autó lassan haladt Larával, hiszen most erre volt szüksége. Máskor már rég gyorsabban menne, de most csak a szürke utat és a szélvédőre cseppenő és onnan leguruló esőcseppeket figyelte. Ez valahol meg nyugtatta. Mellette a járművek gyorsan suhantak el és néha látta, hogy szidják lassúsága miatt, de amit nem hallott, nem vette magára.

***

Este kilenc óra körül járt az idő, a spanyol-orosz mérkőzésnek már rég vége volt és elkezdődött a svéd-görög mérkőzés. A hispánokkal teli busz lassan haladt szállása felé, benne sok-sok boldog játékossal és a stábbal, aki az edzéseken és meccseken segítenek nekik.

Mindenki mosolygott, hiszen megnyerték az első meccsüket. Sokan David Villa mester hármasát ünnepelték, hiszen ha első meccsükön valaki három gólt is lő, az már szép jövőt jelent az Eb-n. Mégsem osztozott mindenki ezen boldogságon, legalábbis belül nem. Nem értette, hogy miért cserélték le, hiszen ő még játszott volna, de az edző így döntött, és ezt neki el kellett fogadnia. Nem mindig az van, amit ő akar, egy csapatban játszott és mások is ugyanúgy a pályára akartak lépni, mint ahogyan ő.

Nemsokára a busz ráfordult a szállodához vezető útra. Már nem hangoskodtak, csak beszélgettek. Úgy tűnik, ők is elfáradtak, de ki nem, hiszen kilencvenpercnyi játék az nem kevés. Még azoknak sem, akik nem játszották végig ezt az időtartamot. Néhány perc múlva, a busz megállt a parkolóban. Utasai lassan szálltak le, majd csomagjaikért indultak. Mikor megkapták a sporttáskákat, a bejárat felé mentek, onnan pedig egyenesen a lifthez.

***

Néhány órája, még Lara is boldog volt, de mikor megkapta a fotókat, egy pillanat alatt eltűnt az. Nem értette meg még ennyi idő elteltével sem, hogy akkor miért nem szakított vele Bryan. Már lassan két órája annak, hogy felhívta valaki és közölte vele a tényeket, és egy e-mailben elküldte neki a képeket. Azóta is ezek az események járnak a fejében.

Miután visszaért a szállodába, azonnal a szobájába sietett. Amilyen gyorsan csak tudott, igyekezet, de így is elázott egy kicsit. Mikor bement, szerencséjére nem kellett sokat várnia a liftre. A gépezet lassan vitte fel a második emeletre, amivel csak kínozta a benne álló személyt. Az ajtók még rendesen szét se nyíltak, már kilépet a folyosóra. A kétszáztizes ajtóhoz lépet és remegő kezekkel nyitotta ki a bezárt bejáratott.

Miután becsukta maga mögött az ajtót, egyből a hálóba sietett és az ágyon pihenő laptophoz ment. Felnyitotta a fehér gépet és beindította, ami szintén is úgy viselkedett, mint a lift. Lassan. Mikor teljesen belépet a rendszerbe, Lara, amilyen gyorsan csak tudott, e-mailjeit nézte meg, ahol egy kis ikon jelezte, hogy új levele érkezett.

Egy időre elmerengett. Már nem tudta, hogy mi lesz a következő lépése, miután megnézte a levelet. Rákattintott a jelre, mely egyből behozta az új irományt. A meglepődés már arcán is észrevehető volt.

A képek, amiket látott, nem azok voltak, amit készen kapott meg, de ezen is azzal a nővel volt, csak annyi a különbséggel, hogy a helyszín változott. Valamiért az a szoba érdekelte, ahol az ablakban álltak, túl ismerős volt neki. Mint derült égből a villámcsapás, úgy érte őt a felismerés, a saját New York-i villája, és a saját szobája van lefényképezve.

A telefon ütemes csengőhangja rázta vissza. A kijelzőn újra egy rejtett számot látott. A füléhez emelte a készüléket és megnyomott egy gombot.

– Gondolom, már megkapta a borítékot – jelentette ki egyszerűen a férfi.

– Miért? Miért küldte el ezeket nekem? – kérdezte az első dolgot, ami eszébe jutott.

– Hogy miért? – visszakérdezett. Rájött azonnal, hogy Lara még nem tudja felfogni a dolgot, ha ez bekövetkezik, akkor az fogja érdekelni, hogy ki és miért küldte el a fotókat. – Szerintem, így lesz jobb magának.

– Ki maga? – újra rákérdezett kilétére, viszont valahol érezte, hogy nem fog választ kapni.

– Egyszer mindent meg fog tudni – válaszolta az ismeretlen. Ő tudta, hogy az-az egyszer nemsokára el fog jönni. – De addig is, inkább élvezze az Eb-t.

Már csak ezt hallotta, majd a jól ismert búgó hangot. Kezét leeresztette és próbált gondolkodni. Mivel újra a képre tévedt tekintette úgy döntött, hogy ha a vőlegénye nem tette meg ezt a lépést, ő megteszi. A továbbküldési funkciót választotta, majd írt mellé egy kis szöveget.

Remélem, jól éreztétek magatokat az én ágyamban.

Majd elküldte Bryannek. Nem várta, meg míg a férfi felhívja, hogy mi is ez az egész. Újra a telefonért nyúlt és a számát tárcsázta.

– Szia, drágám. Miért hív… – nem tudta befejezni, mert közbe vágtak.

– Gondolom, most is, ott van! – jelentette ki, de belül ordította.

– Mégis ki? – kérdezett vissza a férfi.

– Ezt neked kellene tudnod – válaszolta nem éppen kedves hangnemben Lara. – Nekem van egy tippem, és szerintem nem is tipp, hanem tény. Remélem, most nem az én házamban hancúrozol Megannel.

– Mégis miről beszélsz? Talán, valahová beverted a fejed, hogy ilyen baromságokat beszélsz? – már valahol érezte, hogy lebuktak. Most is a szőke hajú nővel volt, aki mosolygott rá. Ott hajolt felette és közben a szemeibe nézve beszélt Larával.

– Ennyire ne néz hülyének! Nézd meg az e-mailjeidet, egy levelet kapsz tőlem, aminek a csatolt képein ti ketten vagytok – mondta, miközben az erkély ajtó felé sétált. – Nehogy le merd tagadni, mert nem fogok hinni neked!

– Honnan vannak ezek? – kérdezte meg, miközben megnézte a képeket. Most már tudta, hogy vége mindennek. Fogalma sem volt, hogy mit akar Larától, de nem akarta, hogy szakítsanak. A lelke legmélyén még szerette a lányt, de mégis megcsalta, ráadásul a nő, akivel most is együtt volt barátja és csapattársa a lánynak.

– Az lényegtelen – mondta nyugodtan. Az ajtót kinyitotta, így érezte a friss eső illatát, mely megnyugtatta, de nem csak az illat, hanem az is, hogy most jött rá, hogy ő már rég nem szerette a férfit. Ugyan fájt a tény, hogy már régóta megcsalja, de a tudat, hogy most újra szabad lesz hazugságok nélkül, megnyugtatta. – A lényeg az, hogy holnap estig minden holmidat pakold ki a házamból. Ha pedig nem menne, akkor majd Joey segít és végül még annyit, hogy köztünk mindennek vége.

– Lara, ezt nem teheted. Ezek a képek olcsó trükkök – próbált még utoljára védekezni a szakítás előtt.

– Holnap estig van időd. Szia! – mondta befejezésként, majd kinyomta a beszélgetést.

Tovább nézte a hulló cseppeket, melyek sokasága hullott alá az égből. Érezte, ahogy kezében megrezdül a telefon, de nem foglalkozott vele, látatlanból is tudta, hogy kihívja. Egy könnyed mozdulattal kinyomta újra, még rá se nézet a készülékre. Utána eszébe jutott, hogy beszélnie kéne Joeyval, hogy nézzen rá Bryanre, nehogy valamit tönkretegyen, vagy olyat vigyen el, ami nem az övé.

– Szia, Joey. Lara vagyok – szólt a telefonba.

– Szia. Mi újság az Eb-n? – kérdezte vidáman a férfi. Majd gyorsan folytatta. – Valami baj van?

– Baj nincs. Csak holnap, vagy még ma Bryan, elviszi a holmijait. Megkérhetnélek rá, hogy figyeld, hogy mit tesz? – mondta el gyorsan a hívás okát.

– Rendben – felelte. – Miért költözik ki?

– Majd később elmondom – nem volt kedve erről beszélni. – Mennem kell. Szia.

– Szia – köszönt el a férfi is.

Joey volt az egyik legjobb barátja, akiben megbízott, az életét is rábízta volna. Már rég tudta, hogy annak idején jól döntött, amikor felvette őt sofőrnek és testőrnek. Bár szeretett vezetni és nem is kellett még megvédeni eddig, de a tőle hat évvel idősebb férfi sok mindenben segített neki. Ennek köszönhető, hogy hamar összebarátkoztak és megbíznak egymásban.

Az erkélyajtót becsukta, majd a bejárat felé, vette a célját. Úgy döntött, lemegy enni valamit. Mikor bezárta az ajtót, mintha minden ereje elszállt volna, lábai megremegtek. Nem messze leült egy faragott, kétszemélyes pamlagra.

A fa aprólékosan volt megmunkálva, sötét színű lakk réteg volt rajta, ami illet a vörös huzathoz, mely a szivacson volt. Ezt körbe egy fakeret vette körül, ami ki volt faragva. Mikor leült, karjait térdére támasztotta, fejét, pedig tenyerei közé helyezte, és lefelé nézet. Ekkor minden megszűnt számára. Nem hallotta a csörgő és rezgő telefont, amit maga mellé rakott le, csak a gondolataival volt elfoglalva és az elmúlt órák eseményeire gondolt.

Már órák óta ült a talajt bámulva, a mobilt egyszer sem vette fel, vagy kapcsolata ki. Ott dalolt mellette, mintha a rádióból szólna a dallam. Ezt, az aktuális dalnak köszönhette, melyet a rádiók játszottak. Úgy ahogy a telefont, a liftből kiszálló játékosokat sem vette figyelembe.

A felvonóból kiszállva mindenki ment a saját szobája felé, de közben figyelték, hogy honnan jöhet a zene. A sötétben nem látták meg a nőt, amint ott ül teljes homályban, azonban volt valaki, aki észrevette. A telefon világítására figyelt fel, mely próbálta felhívni magára tulajdonosa figyelmét. Lassan odasétált és megszólalt.

– Elnézést, kisasszony. Szól a telefonja – mondta mély hangján. Lassan felnézet a felé magasodó férfire, majd a mobilra. Egy szó nélkül kinyomta azt, és felállt.

– Mi lett a végeredmény? – kérdezte meg, ami meglepte a férfit. Mikor a szürke tekintetbe nézet, olyan szintű ürességet látott, amit még soha. Talán ezért sem válaszolt egy ideig.

– Négy-egy a javunkra – válaszolta kicsi késéssel.

– Gratulálok! – mondta egyszerűen Lara, majd a lift felé indult. Az ajtónál álló férfi a zárt akarta kinyitni, amikor egy újabb kérdést kapott. – Ha ez a meccs egy szimpla edzésen történt volna, akkor is lepasszolja?

A kérdés hallatán visszafordult a nő felé, aki háttal állt neki. Fogalma sem volt, hogy mit mondjon, majd már csak azt látta, hogy újra elindul, és vissza sem néz, és nem mond semmit. Visszafordult és kinyitotta a zárt, majd belépet a sötétségbe borult szobába.

A telefon újra megszólalt Lara kezében. Mivel már elégé unta a dolgot, hogy nem tud leszakadni róla a férfi, így miután megnézte a kijelzőt, felvette azt.

– I hate you – hallhatta Sergio Ramos. A mondat hallatán, a mellette elhaladó nő után nézet. Nem értette, hogy miért mondhat valakinek ilyet, bár a tekintette mindent elárult, ezért megértette, hogy ezt mondta.

Őt is meglepte az üres tekintett, mely más megvilágításba helyezte az arcát. A reggeli kedves, vidám és boldog helyett, most egy megtörtet látott, ami nem állt jól neki, legalábbis szerinte nem, de ezt, csak ő gondolta így.

Nem állhat oda egy ismeretlenhez és mondhatja neki, hogy ne legyen szomorú. Még a végén hülyének nézné az amúgy csinos nő, aki tetszett neki. Ezért folytatta útját a kétszázkilences szoba felé, ahol egyik legjobb barátja lakott.

***

Egy szoba falán hatalmas csattanással adta meg magát egy mobiltelefon. A fekete-piros készülék több ezer darabra tört szét. Nem is csoda, hiszen tulajdonosa munkájához hozzá tartozik, hogy a lehető legerősebb dobásokat tudjon produkálni, ami elég messziről a kosárgyűrűbe talál.

A dobó, most kicsit zilálva állt, úgy ahogy abban a pillanatban, amikor eldobta a telefont. Miután összeszedte a darabokat, az erkély felé vette útját. Útközben, a komódon lévő üveget és poharat magához vette, és az aljára töltött egy keveset. Kint még mindig esett.

Lara, miután a lift segítségével megérkezett a földszintre, az étterem felé vette útját, ahol egy asztalnál ült néhány szakember. Nem foglalkozva velük, csak a pulthoz lépet, ahol a csapos épp poharakat mosott el.

A férfi legnagyobb döbbenetére egy üveg Jack Daniel’s whyskit kért és egy poharat. Nem volt alkoholista, csak néha egy-egy pohárral megivott, hogy megnyugodjon. Most csak erre volt szüksége. Mikor megfordult, a kezében lévő pohárral és üveggel visszaindult a lifthez.

Most pedig az erkélyen áll, kezében a pohárral. Ez az első, amit az üvegből öntött. Fogalma sem volt, hogy miért vágta a falhoz a készüléket, egyszerűbb lett volna kikapcsolni, de akkor nem gondolt erre.

Lassan a kőkorláthoz lépdelt és a pohárban lévő italból kortyolt egy kicsit, majd lerakta a korlát tetejére, és a bal ujján lévő gyűrűt nézte. Eddig eszébe se jutott, hogy már jegyesek voltak lassan egy éve és most mindennek vége.

Legbelül nem merte beismerni magának, hogy nem is bánja annyira, hogy vége. Ujjáról lehúzta az ékszert, és egy ideig a tenyerében forgatta. Egy újabb korty után, elhajította. Az éj sötétjében nem látta, hogy hova esik, de nem is bánta. Ahogy azt sem vette észre, hogy jobb kezében túl erősen fogja a poharat, amiben még bőven volt a márkás italból. Már csak a repedést, és a törés hangját hallotta. A szilánkok ezer darabjai hangosan csattantak a földön.

– A fenébe! – kiáltott fel. Néhány üvegdarab megvágta tenyerét. Szerencsére nem voltak mélyek, ahogy nézte, majd megfordult és visszament a szobába, hogy bekötözze sebeit.

Ő nem tudta, de a másik szobában lakó férfi látta az egész jelenetet. Mikor a pohár széttört a nő kezében, azonnal a fürdőbe ment. Onnan elővette az elsősegély csomagot, majd kilépet a folyosóra és a mellette lévő ajtón kopogott.

Lara, próbálta kitisztítani a vágásokat, de bal kézzel nem volt olyan egyszerű. Magában átkozta Bryant. Tudta, hogy ezért csak ő a felelős, de könnyebb volt őt szidni, minthogy beismerni magának, hogy most mit is tett.

Pár pillanat múlva, kopogásra lett figyelmes. Nem tudta, hogy ki lehet az, hiszen Danielék már rég elmentek, és nem is kért semmit. Lassan felállt a fotelból, ahol ült, és az ajtó felé vette útját.

– Segíthetek valamiben? – kérdezte meg, miközben bal kézzel, kinyitotta a bejárati ajtót, mikor azonban meglátta, hogy ki áll előtte, meglepődött. Fogalma sem volt, hogy mit akarhat tőle a játékos.

– Ezt inkább nekem kéne kérdeznem – válaszolt, amire a nő szemei még jobban szétnyíltak, amit látva elmosolyodott. – Láttam, amikor megvágta a kezét a pohár, és gondolom, hogy bal kézzel nem egyszerű bekötni a jobb kezét.

Nem kapott semmilyen választ, csak jobban kitárták előtte az ajtót, majd belépet a világos színű szobába. Nem nézet nagyon körbe, hiszen minden ugyanúgy nézet ki, mint a többi szobában, kivéve azt, hogy itt csak egy hálószoba volt, nem kettő, de amikor az egyik fotelben, két dobozban a hivatalos Eb labdát és egy kosárlabdát látott, megdöbbent. Nem hitte, hogy ennyire szereti a nő a focit. Bár, amikor látta azt a sok belépő kártyát, már sejthette volna.

Larát leültette az asztalra, míg ő a kanapén foglalt helyet, így pont egy magasságban voltak. Az asztalon már volt egy törölköző, melyen volt néhány kisebb vérfolt. Óvatosan megfogta a jobb kezét alulról, majd elkezdte letörölni a friss vért, hogy jobban lássa a vágásokat. Miután végzett, az asztalon lévő fertőtlenítőért nyúlt, amit már kiraktak.

– Egy kicsit csípni fog – szólalt meg a beálló csendben.

Lassan tette az átitatott anyagot a sebre, és annál is óvatosabban kezdte el húzni a tenyerén azt. Várta, hogy mikor hall már valamilyen fájdalomra utaló hangot, de csalódnia kellett. Nem hallott semmit és ezen meg is lepődött, hiszen más nő, ilyenkor már legalább felszisszent volna, de ő meg se mukkant.

Fél szemmel felnézet, és amit látott még jobban meglepte, mert a lány arcán semmi sem látszódott. Úgy látszik, bírja a fájdalmat. Visszatért a sebekhez, amikre rakott egy-két gézlapot. Mindezek után, elkezdte bekötözni. Lassan tekerte a keze körül és próbálta nem túl szorosra húzni az anyagot.

– Készen van.

– Köszönöm, Fernando – felelte miközben az őt vizsgáló szemekbe nézet. Egy különös érzés vette hatalmába, de nem értette azt. Olyan érzése volt, mintha már találkoztak volna, de tudta, hogy ez lehetetlen. Sose találkoztak eddig. Hiába, az érzés nem múlt el. Sőt! Minél tovább nézet a sötét barna szemeket, annál jobban erősödött.

– Szívesen. De máskor, inkább a poharat is dobja ki – mondta mosolyogva. Próbálta jobb kedvre deríteni egy kicsit, ami sikerült is.

– Annyira öreg nem vagyok, hogy magázni kelljen – felelte somolyogva Lara. – Amúgy, nem szokásom azzal versenyezni, hogy milyen hamar tudom összetörni a poharat – kezet nem nyújtott, hiszen az nem lett volna jó ölelt, így csak bemutatkozott. – Larának hívnak.

– Nos, az enyémet, ahogy látom, tudod – felelte, miközben felállt. Megvárta, míg a lány is feláll, majd a felesleges áthozott elsősegély csomaggal együtt, az ajtó felé vette útját. – Most már mennem kell. Nem tudom biztosra, de akkor nem igen passzoltam volna le a labdát.

– Értem – mondta Lara azután, hogy rájött, mire is mondja a csatár. – Viszlát.

– Viszlát – köszönt el Fernando is, majd visszament a szobájába.

Lara sokáig gondolkozott az érzésen, melyet akkor érzet, amikor a barna tekintetbe nézet. Tudta, hogy lehetetlen az, hogy ismeri, hiszen még sose találkoztak. Majd gondolatait elnyomva magában, a hálóba ment, onnan a fürdőbe, hogy egy kiadós fürdőt vegyen.